A nagybőgő

A nagybőgős (Klem Viktor) őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén. A monodráma zenész főhőse úgy vélekedik hangszeréről, hogy a zenekarban toronymagasan a legfontosabb hangszer, pedig nem is látszik meg rajta. Magányos elmélkedése során kiderül, hogy valójában gyűlöli nagybőgőjét, sőt maga a hangszer minden frusztrációjának fő okozója. A kérdés az, képes-e változtatni életén, és a titkon imádott fiatal szoprán énekesnő figyelmét végre felkelteni…

A nagybőgő egy közvetlen beszélgetés a zenész és a néző között Patrick Süskind azonos című írása alapján.

Patrick Süskind méltán kedvelt A nagybőgő című egyszereplős színművében humorral és iróniával ábrázol egy félresiklott életet.

„Az eredeti mű főhőse pont kétszer olyan idős, mint most jómagam. Viszont a kérdések és problémák, melyeket feszeget, éppúgy érintenek egy mai fiatalembert, mint egy nyugdíj előtt álló tapasztalt muzsikust…” – Klem Viktor

„A mű maga társadalomkritika. Az értékelés, önértékelés kritikája. Nézzünk kicsit magunkba és legyünk őszinték, miért mindig az kell, amit nem tudok megszerezni? (...) Volt egy igazán kiemelkedő mondata az est folyamán a nagybőgősnek, rávetítve saját élethelyzetére: Ha neked hamisan kell ahhoz játszani, hogy figyeljenek rád, akkor inkább ne is akard, hogy rád figyeljenek.”(...) A nagybőgős párhuzamot von a munkavégzés és a zenélés között. Felnyitja a szemünket, hogy a zenélés is egy munka, a zenekari árok is egy munkahely, a gyakorlás igenis megterhelő fizikai munka, kevés szabadnappal, megannyi áldozattal jár, mint egy rendes, normális, emberi munkahely. (...) Klem úgy érzi, ez ad szabadságot az előadásában, előadásmódjában. Nincs egy megkomponált szövegkönyv, amit minden alkalommal ki-betéve kell tudnia. Képzeljük el ezt úgy, mint amikor reggel felkelünk és nekiveselkedünk a napnak, tele tervekkel, ötletekkel. Valójában lehet, nem minden a terv szerint alakul majd, lesznek, akik keresztbe húzzák elképzeléseinket, azonban ha nem ragaszkodunk gyökeresen, nem kapaszkodunk mindvégig beléjük, még a végén valami jobb is kisülhet. Ezért is él a színész a játék örömének; az ő döntése, hogy épp improvizál, vagy ragaszkodik a korábban már bevált, megszokott szöveghez. (...) A nagybőgő a „meg nem valósult álmok jelképe”. Vágyakozni, önsanyargatni lehet, de cselekedet nélkül semmi értelme. Akarjuk a jót, a szépet, a beteljesülést, de teszünk is érte valamit? ” – Szőke Lilla, f21.hu.