Universitas u. 2/A., Pécs

A Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest 2024-ben ünnepelte egyik legjelentősebb eseménye, a Magyar Zene Fesztivál fennállásának 20. évfordulóját.
Az évente megrendezett fesztivál a klasszikus és kortárs magyar zenei értékek megismertetése és a magyar zeneművek előadását vállaló fiatal tehetségek felfedezése és támogatása céljából jött létre. A 20. évfordulóra valósult meg a Magyar zeneszerzők című kiállítás, amely visszatekint a fesztivál két évtizedes történetére. A kiállítás keretében bemutatott tíz magyar zeneszerző kiválasztásának kritériuma a Magyar Zene Fesztiválon való elhangzásuk gyakorisága volt.
A kiállítás tablóin szereplő magyar zeneszerzőkről vallomásaikból vagy kortársaik gondolataiból idézve tudhatunk meg érdekességeket, rövid életrajzuk mellett, és a tablókon szereplő QR-kód segítségével meghallgatható az adott zeneszerző egy-egy zeneműve a Magyar Zene Fesztivál versenyzőinek előadásában.
A kiállítás a Csorba Győző Könyvtár és a bukaresti Liszt Intézet közös szervezésében valósul meg, mely együttműködés elsődleges célja a magyar zenekultúra országhatárokon átnyúló értékeinek bemutatása, s ezzel a magyar kultúra napjának méltó megünneplése.
KURÁTOR: Bara Hajnal
SZAKMAI LEKTOR: Szabó Ferenc János
GRAFIKA: Peternák Anna
Köszöntőt mond:
Kovácsné Sorossy Csilla, a Csorba Győző Könyvtár Zeneműtárának vezetője
A kiállítást bemutatja:
Peternák Anna és Szabó Ferenc János
Zongorán közreműködik:
Szabó Ferenc János
A kiállítás megtekinthető:
2025. január 22. – március 12. között