Treurenberg 10, 1000

A Blue sPot zenekar tagjai 2005 óta muzsikálnak együtt. Műsorukon eredetileg blues-klasszikusok, később változatos stílusú, funky, jazz, folk elemekkel vegyített saját dalok szerepeltek. Rendszeres fellépői budapesti kluboknak és sok hazai fesztiválnak. A kapolcsi Művészetek Völgye egyik házigazdájaként évekig saját színpadot vezettek, ahol számtalan neves művészvendéggel együtt adtak improvizatív műsorokat. 2012-ben jelent meg első önálló lemezük „Blue sPot Café” címmel, majd 2017-ben látott napvilágot a „Stílusgyakorlatok” album.
A 2019-es évet Cseh Tamás emlékének szentelte a zenekar. Ezt követően több alkalommal nagy sikerű koncerteken, újragondolt hangszerelésben, lendületes hangzással adták elő Cseh Tamás, Bereményi Géza és Másik János legemlékezetesebb dalait. Néhány eseményen vendégként színpadra lépett velük Cseh Tamás két jóbarátja, zenésztársa is: Hobo, illetve Márta István. „Budapest”-feldolgozásukból különleges hangulatú videoklip is készült.
2020-ban a zenekar stúdióban rögzítette az feldolgozott dalokat: a hangmérnökséget Dióssy D. Ákos, a Kispál és a Borz tagja vállalta. A lemez „Százféle változatban” címmel jelent meg tizenöt dallal. Online meghallgatható az ismert streamfelületeken, valamint a youtube-on. A lemez apropóján egy különleges, animációs klip is készült, amelyet Nemes Anita grafikusművész rajzolt a „Minden álmomban” című dalhoz, sajátos asszociációkkal bővítve a dal szövegvilágát.
Az „Itt van a város, vagyunk lakói” koncerten a zenekar Cseh Tamás életművéből inspirálódva Budapest különböző korszakait és arcait villantja fel zenei eszközökkel.
A zenekar tagjai:
- Bárth János – ének, gitár
- Kelemen László – basszusgitár
- Mezőfi István „Fifi” – dob
- Mátray Csanád – szólógitár
A koncertre erre a linkre kattintva lehet regisztrálni.