A BOSCH+BOSCH CSOPORT

A kiállítás FEBRUÁR 17-ig látogatható. Regisztráció: info@bmki.be, +32 2 209 0750

A hatvanas és hetvenes évek magyar neoavantgárd művészeti törekvéseit kívánja megismertetni a brüsszeli közönséggel a Magyar Kulturális Intézet, a Bosch + Bosch vajdasági neoavantgárd csoport munkáin keresztül. A kiállítást, melynek megnyitójára a virtuális térben kerül sor november 19-én, számos a témához kapcsolódó beszélgetés, performansz, előadássorozat és filmvetítés követ majd.

A szabadkai Bosch+Bosch Csoport (1969-1976) egyike volt azoknak a művészeti kollektíváknak, amelyek a 60-as években sorra jöttek létre Európa szerte, a fiatalok körében, elsősorban a zene világában, de más területeken is, mint például a vizuális művészetek tág térközében. A Csoport az átértékelés igényével lépett fel, a művészet újfajta társadalmi szerepkörét vizionálta, és a nagyobb kulturális és művészeti központokon kívül, az országnak ama peremvidékén jött létre, ahol kimutatható volt a két világháború közötti magyar aktivizmus hatása (Kassák Lajos, Barta Sándor). A Csoport tagjainak nagy része magyar származású volt (Csernik Attila, Ladik Katalin, Kerekes László, Szalma László és Szombathy Bálint). A Csoport munkáiból készült válogatás, mely izgalmas betekintést nyújt a 60-as évek neoavantgárd törekvéseibe, a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet és a Ludwig Múzeum közös projektjeként kerül bemutatásra Brüsszelben.

A november 19-i 19 órai virtuális megnyitón Villegas-Vitézy Zsófia üdvözlő szavait követően Kovács Tamás Iván nagykövet mond beszédet, melyet Fabényi Júlia, a Ludwig Muzeum igazgatójának, zoomon megvalósuló bejelentkezése követi.

A két intézmény életében ez lesz az első közös együttműködés, az első alkalom, hogy egy viszonylag friss LUMU-ban, 2019 végén bemutatott tárlat, a brüsszeli intézet megkeresését követően, kiállításra kerül Brüsszelben.

A beszédeket követően Szombathy Bálint, a csoport egyik ma is aktív tagjának performansz előadása egészíti ki. A virtuális kiállításbejárásra és tárlatvezetésre szintén Szombati Bálint közreműködésével kerül sor.

A kiállításhoz köthetően a szervezők több olyan virtuális eseményt álmodtak meg, amely eltér a hagyományostól és folyamatosan ébren tartja a közönség érdeklődését.

November 26-án videokonferenciára és beszélgetésre kerül sor Dorotea Fotivec, a zágrábi neoavantgárd művészeti kutatóintézet és a kiállítás kurátorának olvasatában. Az előadást követően a közönségnek módjában áll kérdéseket is intézni az előadóhoz.

December 3-án pedig a csoport munkájáról készült egész estés dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők. Nikola Milošević filmje átfogóan és jól átpásztázza a jugoszláv, különösen a vajdasági kontextust. A filmben megszólalnak a csoport gerincét képező magyar alkotók is, mint Ladik Katalin és Szombathy Bálint.

 

A szabadkaiak tudat- és helyzetfelismerése a városnak abból a különleges jellegéből következett, hogy a határsávban elhelyezkedve többszörös nyelvi és kulturális identitás hatotta át. Míg művészetében a 60-as években még érezhetően jelen volt a polgári felfogás – elsősorban a „pesti iskola” – jelenléte, ugyanakkor a feljövő nemzedék már a magyar aktivizmus helyi nyomai után kutatott, azokat a történeti forrásokat keresve, amelyek a vajdasági dadaista „matinék” halvány emlékét próbálták kifejteni és kellő fénybe helyezni. Annak a művészetnek a helyi gyökereit keresték, amelynek friss ideája a nemzetközi porondról gyűrűzött be a jugoszláv közegbe, köszönve az ország gazdasági, kulturális és művészeti nyitottságának, a szellemi kapcsolatkiépítés korlátlan lehetőségeinek.

A magyar aktivizmus fontosságának helyi felismerését a Bosch+Bosch Csoport főként magyar anyanyelvű tagjainak számára az irodalmi kutatások is hathatósan segítették, elsősorban Bori Imrének azok a korszakos tanulmányai, amelyek rehabilitálták a Magyarországon mellőzött Kassák Lajos avantgárd életművét. A délszláv közegben ezzel szinte egy időben vették kezdetüket azok a történeti vizsgálódások, amelyek a zenitizmus és a jugoszláv dadaizmus pályakifutását göngyölítették fel. A szabadkai fiatal alkotók felismerték annak a hálózati rendszernek a megkerülhetetlenségét, amely már a történeti avantgárdban működött, és a 60-as években nemzetközi viszonylatban újjáéledt. A természetszerű délszláv – főleg újvidéki, belgrádi, zágrábi és ljubljanai – kapcsolatokon túl jelentős szerepet tulajdonítottak a magyarországi hasonelvű nemzedéktársaikhoz való szellemi és fizikai közeledésnek, továbbá – elsősorban a küldeményművészet előnyeit hasznosítva – az európai, valamint az észak- és dél-amerikai művészeti sejtekkel kiépített együttműködésnek.

A Bosch+Bosch Csoport az átértékelés igényével lépett fel, a művészet újfajta társadalmi szerepkörét vizionálta azon túlmenően, hogy tagadta a helyi, vidékies értékrendszert az élet minden területén. Jellegzetes kozmopolita jelenség volt, amely a nemzetközi (ellen)művészet ideáját eszményítette, arra téve kísérletet, hogy megváltoztassa a művészet és a művész múltban rögzült fogalmát. Az avantgárd eszméihez hűen azt vallotta, hogy művésznek lenni nem státus kérdése, hanem élet- és magatartásforma. Hogy ebből mennyi valósult meg, remélhetőleg a kiállítás kellően rávilágít.

A visszatekintés apropóját az adja, hogy a csoport ötven esz- tendeje alakult meg, másodikként a hasonló kollektívák közül Jugoszláviában. A kiállított anyag gerincét a zágrábi Avantgárd Művészeti Kutatóintézet – Marinko Sudac Gyűjtemény szolgáltatja, némi betekintést nyújtva a II. világháború utáni vajdasági művészet modernista – absztrakt és enformel – törekvéseibe is. Felvillantja továbbá a 60-as és a 70-es években jelentkező egyéb vajdasági csoportosulások tevékenységének néhány mozzanatát, kontextust teremtve a törzsanyag köré. Nem elhanyagolható szempont, hogy a kiállítás a néhai csoport egyik-másik tagjának az opusát oly módon mutatja be, hogy az átnyúlik az 1976 utáni időszakra, szemléltetve egyes alkotói ötletek későbbi kifejletét. Ez a konstrukciós felfogás különösen a még élő és ma is tevékeny művészek esetében lehet érdekes.