Treurenberg 10, 1000
“Minél világosabban tudjuk összpontosítani figyelmünket a világegyetem rólunk szóló csodáira és valóságaira, annál kevésbé lesz ízlésünk a pusztításra.” - Rachel Carson
A művészet értelmét megmagyarázni lehetetlen, de fontos megérteni erejét, és élni az ebből az erőből fakadó lehetőségekkel. A kortárs művészet nemcsak visszatükrözi vagy az alkotók szubjektív látásmódján keresztül dokumentálja a minket körülvevő társadalmi vagy éppen természeti valóságot, hanem különlegesen hatásos, az egyik leghatékonyabb eszköz az olyan helyzetek, kérdések és jelenségek vizualizálására, felerősítésére vagy akár dramatizálására, amelyek döntő hatással lehetnek életünkre ma és a jövőben. A művészet sajátos eszközrendszere és működési mechanizmusa segít abban, hogy élővé, relevánssá, kézzelfoghatóvá tegyük, hogy érthető, sőt, látható narratívával támasszuk alá az egyébként bonyolultnak, elvontnak és távolinak tűnő folyamatokat, problémákat vagy akár veszélyeket.
Természetes környezetünk védelme, döntéseinkkor a fenntarthatóság fókuszba helyezése, az élőhelyek tiszteletben tartása és védelme, a környezethez való tudatos viszonyulás most és az elkövetkező évtizedben az emberiség prioritásai közé kell tartozzon. De miközben a mindennapokban egyre többet hallunk, olvasunk és beszélünk róla, ritkán gondoljuk és érezzük át igazán a természettel való kapcsolatunk jelentőségét, kölcsönös függőségünket, a klímaváltozás és természeti katasztrófa előidézésében vagy megelőzésében játszott kulcsfontosságú szerepünket. Miközben mindez jobbára a tudomány szintjén és gyakran a politika nyelvén jut el a leginkább érintettekhez, a Természetes fény kiemelt törekvése, hogy hozzájáruljon a környezetpusztítás és –védelem releváns társadalmi és kulturális jelenségként való bemutatásához. Nem csak az üzenet, hanem a kiállított műalkotások puszta szépsége és harmóniája is segít érzékeltetni és megértetni, hogy az emberiség elválaszthatatlanul a természethez tartozik, az ember és a természet nem tekinthetőek különálló identitásnak, nincs emberi élet egészséges természeti környezet nélkül, a természet védelme valójában saját életünk védelmét jelenti.
A Természetes fény kiállítás létrehozásába tehát olyan művészek egy csoportját vontuk be, akik képesek arra, hogy a maguk szubjektív, érzékeny, de látványos és meggyőző történeteivel meséljenek nekünk környezetünkről, felelősségünkről és szerepvállalásunk fontosságáról.
CSIZIK Balázs: Hulladék szuprematizmus
Csizik Balázs fotósorozata újszerű perspektívába helyezi a műanyagszennyezést. A világhírű, sajátos vizuális világot teremtő Kazimir Malevics munkássága révén az úgynevezett szuprematizmus esztétikája sokak, még olyanok számára is jól ismert, akik kevéssé tájékozottak a művészet világában. Izgalmas kísérletet tesz Csizik Balázs annak bemutatására, hogy mi történik esztétikai érzékünkkel akkor, ha az olajfestmények szépségét, a strukturált geometriai formák harmóniáját szeméttel helyettesítjük. Mert hát nem ezt tesszük-e akkor is, amikor szívószálat hagyunk a tengerparton? Valóban ezt akarjuk: szeméttel tönkre tenni a természet szépségét és felborítani annak harmóniáját?
ZAGYVAI Sára: Képzelt kirándulás
A fotósorozat célja voltaképpen nem más, mint hogy kritikusan reflektáljon a kortárs tájfotózásra, a természeti képek emberek általi, mesterséges feldolgozására. Miközben leleplezi az ilyen vizuális megjelenítés hatásosságát, Zagyvai Sára egyúttal a manipulációt és a mesterségességet is erősíteni kívánja azzal a szándékkal, hogy bemutassa, miként bűvölhető el a néző, vagy hogyan kelthető benne félelem. Megkérdőjelezi az ilyen típusú fényképezés relevanciáját, amely állítólag „rögzíti” a természeti környezetet. Munkája nem művészi fotókra épül, hanem különféle online fellelt fényképek szerkesztésére, amelyek korunknak a természetre vonatkozó vizuális „népi” ismereteit foglalják magukban. Ennek eredményeként létrehozza a vágy által generált közös, globális, mesterséges tájat.
ASALI Katalin: Erózió
Az Erózió nem pusztán fotósorozat, hanem olyan komplex művészeti projekt, amely lényegében a tájművészetet és a fotográfiát olvasztja egybe. Amikor kivonjuk az életet egy városból, és leállítjuk annak fejlődését, a tér elveszíti célját és funkcióját. A folyamat következménye végül egy hátrahagyott díszlet, egy lényegét vesztett táj, a fennmaradó torzók egy elakadt dimenzióra emlékeztetnek. Sorozatában Vasali Katalin az ember és a tér, a tér és az idő kapcsolatának vizsgálatára is vállalkozik, megváltoztatja ezeknek az elhagyott tájaknak a perspektíváját, beavatkozik azzal, hogy a szimbolikussá vált szerkezeteket mohával borítja, ezzel utalva egyrészt az emberi tevékenység hatásaira, az erózióra, másrészről a tér természet általi visszafoglalására.
MARTINKÓ Márk: Mesterséges zöld
A Föld természeti kincseit kizsigerelő, a természetet és a természetes élőhelyeket betonépületekkel egyre inkább kiszorító ember jelenkori környezetének feltérképezése során a különleges fotósorozat az ember és a természet nyugtalanító viszonyát járja körül. A téma feldolgozása és a képek létrehozása mögött komplex kutatómunka húzódik, amely a terek kiválasztásától kezdve, azok megtervezésén és berendezésén túl lényegében magának a fotográfiának, mint médiumnak a vizsgálatát is magában rejti. Az objektivitás és hitelesség referenseként számon tartott fotográfia ugyanis itt megtévesztő módon, egyfajta látomásként a jelen tapasztalataiból építkező elképzelt jövőt tárja elénk, ami legalább annyira borús, mint amennyire bizarr.
SZABÓ Kristóf (KristófLab): Wrong Data
A fotómontázs-projekt City and Nature című sorozata egymás mellé helyezi a beépített városi környezet olykor rideg, lehangoló képeit és a burjánzó természet különleges látványát. Erre a két egymás mellé rendelt rétegre egyfajta „előtte – utána” párhuzamként, vagy akár a lehetőség és a valóság szembeállításaként is tekinthetünk. Az elvárosiasodás, illetve a természetes élőhelyek ipari célú felhasználása, vagyis elpusztítása, a természet kiszorítása egyre terhelőbb fenyegetést ró a társadalomra, miközben a természet hiánya és távolsága miatt az emberek is egyre kimerültebbé és frusztráltabbá válnak.
tion and artificiality that mesmerises the viewer and triggers awe. On the other hand, she questions the reality of this type of photography that supposedly “records’’ the natural environment. Her work is produced not by the use of artistic photography, but through editing a variety of online photographs, which encapsulate the visual vernacular knowledge of our era. As a result, her arts programme also builds on the common global artificial landscapes of desire.
A kiállítás megnyitóját a magyar-belga Jazz Club követi. További információért kattintson ide.