600 méter jazz

Dátum:  augusztus 1.
Időpont: 16:00
Helyszín:  Pozsony, Egyetemi Könyvtár
Mihály utca (Michalská) 1.

A 600 méter jazz projekt Pozsony Óvárosának nyári koncertsorozata, amely Pozsony központjának különböző történelmi helyszínein, termekben, udvarokban és kertekben, a Mihálykapu utca - Ventur utca - Hviezdoslav tér 600 méter hosszú útvonalán valósul meg. Az egyhetes fesztivál nyitó eseménye a Lukáš Oravec quartet és Tony Lakatos szaxofonművész közös koncertje.

Lukáš Oravec quartet 
A formáció 2012-ben alakult, és azóta Európa-szerte számos klub- és fesztiválfellépést tudhat maga mögött. 2013-ban adták ki debütáló albumukat „Introducing Lukáš Oravec Quartet“ címmel, amely elnyerte a 2013-as ESPRIT díjat az év legjobb szlovák albumaként. Emellett a Quartet a „Young Faces of Slovak Jazz“ verseny legmagasabb díját is elnyerte.
2015-ben jelent meg második lemezük „Piotrology“ címmel, 2016-ban pedig a harmadik, „Ali” címmel, amelyet a 2017-es Radio Head Award-ra is felterjesztettek. A formáció 2016-ban az év legjobb jazz albuma díjat nyerte el az ESPRIT rangsorolásában.
Számos együttműködésben vett részt neves zenészekkel, többek közt Grammy-díjas művészekkel is, mint pl. Bob Mintzer, Aaron Goldberg, Seamus Blake, Wayne Escoffery, Danny Grissett, Vincent Herring, Rick Margitza, Oláh Kálmán és mások. Hosszútávon együttműködnek komolyzenei együttesekkel is, mint pl. a Zsolnai Állami Kamaraegyüttes (Štátny Komorný Orchester Žilina) és a Morvai Filharmónia (Moravská Filharmónia).

Tony Lakatos (HU) 
Hagyományos zenét játszó magyar zenész családból származik. A budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán végezte tanulmányait, ahol 1977-ben a nemzeti jazz verseny győztese lett.
A 80-as években Németországba költözött. 1997-ben kiadta Randy Brackerrel közös „Generation X” c. albumát, és 2002-ben exkluzív szerződést írt alá a SKIP RECORDS kiadóval. Több nemzetközi együttműködésben vett részt, és világhírű legendákkal, mint pl. Terri Lyne Carrington, Anthony Jackson, David Whitham, Peter O'Mara, Randy Bracker, George Mraz, Adam Nussbaum, Ron McClure játszott együtt. Tony Lakatos volt az első magyar jazz zenész, aki megjelent a Gavin Report Top Ten American Jazz Music Radio listáján.
Manapság a frankfurti Radio Big Band szólistájaként dolgozik. 2020-ban elnyerte a Hessischer Jazzpreist, azaz a Hesseni Jazz Díjat, ami az egyik legnagyobb elismerés Németországban.

 

Közreműködők:

Lukáš Oravec (SK) – trombita
Klaudius Kováč (SK) – zongora
Tony Lakatos (HU) – szaxofon
Marián Ševčík (SK) – dob
Tomáš Baroš (CZ) – nagybőgő