A munka krónikása

Simonyi Lia (Budapest, 1909 – Zürich, 1999)
1938/39 az Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíjasa a Collegium Hungaricumban
Simonyi Lia az első magyar női filmrendező, a magyar kultúrfilm úttörője. Filmes pályafutása 1938-ban kezdődött Berlinben, ahol ösztöndíjasként egy-egy félévet töltött a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen és az újonnan alapított Babelsberg Filmakadémián.
Hazatérése után a Magyar Filmiroda kultúrfilm osztályán helyezkedett el. 1940-ben készítette el legismertebb rövidfilmjét A munka akrobatái címmel. 1943-ban előadássorozatot tartott Németországban a magyar kultúrfilmről. A háború és a magyar filmipar államosítása után a Magyar Filmgyárban dolgozott dokumentumfilmesként, de 1953-ban elbocsátották. 1956-ban Svájcban kezdett új életet. A zürichi Condor Films alkalmazásában töltött kilenc keserves év után visszatérhetett régi szakmájához, és ismét dokumentumfilmeket készített, többek között a svájci televízió részére. A zseniális orvosról, természettudósról és filozófusról, Theophrastus Paracelsusról készített filmportréját (1972) pályafutása csúcspontjának nevezi.
Visszaemlékezései Ennyi! címen 1988-ban jelentek meg. 

Az első női filmrendező, a munka krónikása
Simonyi Lia, a magyar kultúrfilm úttörője a Magyar Filmirodánál töltött tizenhárom év alatt közel húsz rövidfilmet készített a munkáról és dolgozó emberekről, akik különböző területeken, különböző helyeken és néha rendkívül embert próbáló körülmények között folytatják tevékenységüket. A programban szereplő három kultúrfilm Simonyi Lia téma iránti elkötelezettségéről és kivételes filmkészítői tehetségégéről is tanúskodik.
Simonyi az újonnan alapított Babelsberg Filmakadémián töltött év után 1939-ben visszatért Budapestre, ahol rögtön el is helyezkedett a Magyar Filmirodában. Még abban az évben engedélyt kapott első saját ötleten alapuló filmterve megvalósítására.
Így született A munka akrobatái című filmje, amelyet azóta a kultúrfilm műfajának kiemelkedő alkotásaként ismerünk, és amely veszélyes körülmények között dolgozó munkások gyakran szédítő „mutatványait” mutatja be. A technikai szempontból is igényes sóbánya-film után ezúttal természetes fénynél, kézi kamerával dolgozhatott a film operatőrével, Horváth Józseffel, aki kockázatkészségéről és látványos felvételeiről volt híres. Horváth maga is szereplőként tűnik fel a filmben, amint „a munka akrobatájaként” egy kéményseprőt követve mászik a magasba.
Simonyi első olyan filmje, melyet – nőként először a magyar filmtörténetben – rendezőként is jegyezhetett, a Kárpátok erdeibe vezette a rendezőt. A három részes sorozat (1940-41), melyet Simonyi pályafutása első nagy erőpróbájaként jellemez, a fa útját követi a kivágástól (Kárpátalja kincse) a szállításon keresztül (Tutajosok a Tiszán) egészen a feldolgozásig (Kárpátalja zöldaranya). A Magyar Filmiroda azt a három filmet később egyben, A rönktől a hegedűig címen mutatta be külföldön. 
A második világháború utolsó éveit a magyar filmipar államosítása követte. Később Simonyi a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából egy havi rendszerességgel jelentkező, mezőgazdasági témájú rövidfilm-sorozaton dolgozhatott. A Gyapot című film 1950-ben készült a háború után alapított Magyar Híradó és Dokumentumfilmgyárban, és a szocialista tervgazdaság egy kudarcra ítélt mintaprojektjét mutatta be: a gyapottermelés meghonosítását a kontinentális éghajlatú Magyarországon.