A magyar neoavantgárd film

A Collegium Hungaricum Berlin 2023. január 27-ig mutatja be a "Magyar neoavantgárd az 1960/1970-es években" című kiállítást. A kiállítás a magyar neoavantgárd művészeinek alkotásait állítja középpontba, köztük pedig egy filmsorozatot, amely január 28-án és 29-én az Arsenal moziban is levetítésre kerül.

1960-tól kezdve a magyarországi nem hivatalos művészeti szcéna egyre inkább felfedezte magának a klasszikus modernizmus avantgárd irányzatait, illetve kapcsolódott az aktuális nemzetközi trendekhez is. A "második nyilvánosság" művészetét a formai, technikai és elméleti progresszivitás, valamint a hagyományos műfaji határok eltörlése jellemezte. A filmesek a filmnyelv megújítására törekedtek, a kísérletezéshez szükséges teret pedig a legendás Balázs Béla Filmstúdió biztosította.

A két rövidfilmes program lenyűgöző képet ad a művészi kézjegyek sokszínűségéről. "A filmnyelv költészete" című 28-án vetített filmes blokkot Tóth János operatőrnek és rendezőnek, a képtervezés mesterének dedikáljuk. Huszárik Zoltán rendezővel együttműködve dolgozta ki a filmvers új műfaját, amelynek példája a CAPRICCIO (1969) című rövidfilm. A filmvers legtisztább formáját Tóth saját, dinamikusan változó képsorokból felépített ARÉNA (1979) című művével érte el. Formális előzményként értelmezhető Bácskai Lauró István lírai dokumentumfilmje, az IGÉZET (1963), amely festői, zenei és irodalmi elemekkel tarkított filmes összművészeti alkotás.

A január 29-i „Egyéni utak - Pop vagy művészet” című programban négy filmes a popkultúra narratíváit módosított formában használja fel. Háy Ágnes EGY KÜLÖNC ÚR NAPLÓJÁBÓL (1972) című animációs filmjével az uniformizációt és az elidegenedést tematizálja. Foky Ottó a BABFILM-ben (1975) babból készült társadalmat állít színpadra. A rendkívüli multitalentum, Kovásznai György A MONOLÓG (1963) című animációjában a 20. század történelmét tekinti át, Novák Márk pedig a KEDD (1963) című alkotásával a burleszk műfaját dekonstruálja.