Először került bemutatásra Belgrádban az Oikophilia – Az otthon szeretete című dokumentumfilm, mely a Scruton Közösségi tér gondozásában készült.
A rendezvényen részt vett Genda Noémi, a film rendezője is, aki a bemutatót követően moderálta a kerekasztal beszélgetést.
A dokumentumfilm igen nagy érdeklődést váltott ki a közönség soraiban, míg a vendégek a vetítést követően saját tapasztalataikat, gondolataikat osztották meg a közönséggel a témával kapcsolatban.
Emilija Mijic antropológus, a belgrádi Társadalomtudományi intézet munkatársa az antropológia és a helyi gyakorlatokat vetette össze a magyarországi közösség építés gyakorlatával. Kitért az élő hagyományőrzés fontosságára is.
Dr Bulla Noémi, a Belgrádi egyetem Hungarológia Tanszék vendégoktatója nemcsak a külföldi magyar közösség kiépítésének kihívásairól, hanem helyi szemmel a Kecskeméti táncegyüttes megalakulásáról és életéről is mesélt.
Papp Tibor a Belgrádi egyetem Hungarológia Tanszék vendégoktatója egy másik megközelítésből, német társadalomtudományi alapokon közelítette meg a témát. Mivel maga Tibor délvidéki származású, így betekintést adott személyes tapasztalatába a hagyományőrzés és az otthon szeretete témájában.