Magyarok az újkori Olimpiákon 25.rész

Egy olimpia bajnok édesanya

44 esztendővel Melbourne után az ősi rivális Sydney is feliratkozott a nyári olimpiát rendező városok sorába, Ausztrália második alkalommal fogadta a világ nemzeteit. A millenniumi olimpia néven is emlegetett XXVII. ötkarikás Játékok egyhangúlag a világ egyik legjobban szervezett sporteseményeként vonult be a történelembe. A hivatalos programba bekerült a tekvandó és a triatlon, súlyemelés, öttusa, vízilabda sportágakban pedig ettől az olimpiától kezdve nők is versenyezhetnek. A legnagyobb éremhalmozók az úszók közül kerültek ki: Ian Thorpe, alias Torpedó, a hazaiak kedvence, Inge de Brujin, a hollandok csillaga, valamint az amerikai Lenny Krayzelburg és Jenny Thompson is egyaránt három aranyéremmel növelte a gyűjteményét.
Magyarország 5 sportágban iratkozott fel a bajnokot adó országok listájára, a 8 aranyérem felét a kajak-kenusok, azon belül is a férfiak szerezték. Közülük Kolonics György tette fel a koronát fantasztikus pályafutására a C-1 500 méteres számban szerzett győzelmével, általa 32 év után tudott egyéni számban nyerni magyar kenus. A másik négy elsőség között menetrendszerűen ott szerepelt az úszás, Kovács Ágnes a 200 méteres mellúszás elődöntőjében olimpiai rekordot úszott, és a fináléban sem talált legyőzőre. Sikere azt is jelentette, hogy Székely Éva 1952-es győzelme után újra magyar sportoló állhatott ebben a számban a dobogó tetején. Az ínséges időknek a férfi pólósok is véget vetettek, parádés és izgalmakban bővelkedő mérkőzéseken 24 év után akasztották nyakukba a legfényesebb érmet. Csollány Szilveszter a magyar torna első olimpiai diadalát aratta gyűrűn. Nagy Tímea párbajtőrőző az egész szakma tiszteletét is kivívta azzal, hogy édesanyaként nyerte mind élete, mind a Sydneyben lévő magyar küldöttség első olimpiai aranyát. 

Forrás:
❇wikipedia
❇Ághassi Attila: 177 olimpia mese

Fotók:
1.fotó: Az olimpia megnyitója Sydney-ben (©wikipedia/Barr Thomas)
2.fotó: Nagy Tímea, aki párbajtőr egyéniben lett olimpiai bajnok (©Sportmúzeum)
3.fotó: 24 év után újra olimpiai bajnok a magyar férfi vízilabdacsapat (©Sportmúzeum)