Magyarok az újkori Olimpiákon 18.rész

Balczó és Földi megkoronázása és a 100. magyar arany

Ezúttal a bajor főváros, München töltötte be a házigazda szerepét, és ezzel Berlin mellett második német városként csatlakozott a rendezők köréhez. Az 1936-os Játékokat beárnyékoló történelmi korszakot a házigazdák igyekeztek feledtetni, mottónak is a „Vidám Játékok” elnevezést választották. Nem rajtuk múlott, hogy erőfeszítéseiket csak részben koronázta siker. A Játékok tizenegyedik napján történt, túszdrámába torkolló terroristatámadás miatt, amelynek több izraeli sportoló és edző, valamint egy helybeli rendőr esett áldozatául, harmincnégy órán keresztül hivatalosan szünetelt az olimpia. A müncheni mészárlás néven emlegetett eset a Játékok egészére rányomta bélyegét. Az olimpia műsorába hosszú idő után visszakerült a kézilabda és az íjászat, továbbá itt került bemutatásra az első olimpiai kabalafigura (Waldi). Az olimpia legeredményesebb versenyzője, Mark Spitz amerikai úszó hét számban nyert, mindegyikben világcsúccsal, és az olimpiákon szerzett összesen kilenc aranyérmével beérte Latinyinát és Nurmit. A 232 fős magyar küldöttség húsz sportágban mérette meg magát és harmincöt érmet szerzett. Ez máig a második legtöbb érem, amit a magyar csapat egyetlen olimpiáról hazavihetett. Münchenben hat alkalommal játszották el a magyar himnuszt, és mindegyik bajnok esetében egy legendás sportpályafutásra sikerült feltenni a koronát. A világ valaha élt legjobb öttusázója, Balczó András gyűjteményéből egyedül az egyéni olimpia arany hibádzott, egész Magyarország szorított sikeréért, és ő győzelemmel hálálta meg ezt a bizalmat. Földi Imre a Tokióban és Mexikóvárosban szerzett két ezüstöt ezúttal aranyra váltotta, és lett a magyar súlyemelés első olimpiai bajnoka. A „tuskirálynak” becézett Hegedűs Csaba birkózásban diadalmaskodott; mind a bírókkal, mind az ellenfelekkel megküzdve harcolta ki a magyar sport 100. aranyérmét. Az ökölvívó Gedó Györgyöt négy évvel korábban az orvos sérülés miatt leléptette, ezúttal azonban semmi és senki nem állhatott az útjába. A hagyományos vívó aranyat a párbajtőr csapat szolgáltatta, egyéniben pedig Fenyvesi Csaba menetelt a dobogó tetejéig.

Forrás:
❇wikipedia
olimpia.hu
❇Ághassi Attila: 177 olimpia mese