Magyarok az újkori Olimpiákon 12.rész

Takács Károly, akinek a bal-szerencse is aranyat ért

A sport legnagyobb ünnepének tartott ötkarikás Játékok – ókori elődjéhez méltóan – a béke és összefogás erejét hivatott hirdetni, akár háborús időkben is, a csatazajt elnémító erejével. 1940-ben és 1944-ben a 20. század történelme kétszer is rácáfolt erre azzal, hogy a fegyvereké lett a főszerep. 12 év kihagyás után aztán London tehetett kísérletet arra, hogy feledtesse a háború borzalmait és reményt nyújtson a világ országainak azzal, hogy életben tartja az olimpia eszméjét. Míg a magyar főváros olimpiarendezési próbálkozásai soha nem jártak sikerrel, addig a magyar küldöttség Angliában is sikert sikerre halmozott: Magyarország 10 arany, 5 ezüst, 13 bronzérem megszerzésével az összesített éremtáblázat 4. helyén végzett. Vívásban Elek Ilona 1936 után megvédte, Gerevich Aladár a 3. olimpiáján megszerezte egyéni olimpiai bajnoki címét, Papp László pedig megkezdte 8 éven át tartó tündöklését és veretlenségi sorozatát. A további aranyesőt Bóbis Gyula (birkózás), Gyarmati Olga (távolugrás), Csík Tibor (ökölvívás), Németh Imre (kalapácsvetés), Pataki Ferenc (torna) és a férfi kardcsapat szolgáltatta, és Takács Károly, aki sporttörténelmet írt, mind lövészetben, mind az emberi teljesítőképesség határainak feszegetésében. Hivatásos katonaként a hadseregben kezdte meg versenyzői pályafutását, és tehetsége azonnal megmutatkozott. Az 1936-os olimpiára nem utazhatott el, mivel még nem volt tiszti fokozatban. 1938-ban már Európa-bajnoknak mondhatta magát, mikor egy hadgyakorlat során jobb (lövő) kezében felrobbant egy gránát. A teljes kézfejét elvesztette, a továbbiakban kormányzói engedéllyel szolgálhatott a katonaság kötelékében. Titokban edzett, megtanult bal kézzel lőni, és egy év múltán már ismét magyar bajnok volt, ezúttal a gyengébb kezével. A londoni után következő helsinki olimpián, 1952-ben megvédte címét, így ő az egyetlen magyar olimpiai bajnok lövő, akinek tiszteletére két olimpián játszották a himnuszt.

Forrás:
❇wikipedia
olimpia.hu
❇Ághassi Attila: 177 olimpia mese

nullTakács Károly   Forrás: wikipedia.org

Takács Károly Forrás: wikipedia.org