1. Mikor és hogyan választotta ezt a pályát? Ha újra kezdhetné az életét, újra ezt az életutat választaná-e?
Az irodalom mindig is érdekelt, de a pályát nem én választottam, inkább megtalált. Az egyetem végén, a Pázmány BTK angol-kommunikáció szakára jártam, szinte véletlenül belecsöppentem a műfordító szakmába. Akkor úgy éreztem, hogy mindig ezzel akarok majd foglalkozni, de aztán felerősödött bennem a vágy, hogy saját történeteket is írjak. Későn érő típus vagyok, sokáig tartott, mire eljutottam az első publikációig, de, azt hiszem, néhány apróságot leszámítva ma sem csinálnék másként semmit.
2. Mire a legbüszkébb a pályája alatt?
A fordításaim közül Cormac McCarthy Az út és az Átkelés című regényeire vagyok a legbüszkébb, ezek igazi "belehalós" munkák voltak. Az első regényem, a Holtverseny megjelenése után hatalmasat fordult velem a világ, nehéz lenne kiválasztani egyetlen dolgot, amire igazán büszke vagyok, de arra mindenképpen, hogy megírtam a második könyvemet, Az utolsó utáni háborút. Persze, arra sem fogadtam volna nagyobb összegben, hogy egyszer érettségi tétel lesz, amit írtam.
3. Hogyan néz ki egy átlagos napja?
A felkeléssel szoktam kezdeni, aztán felébresztem a gyerekeket, és irány az iskola. Utána, ha még belefér sétálok egyet a kutyákkal, de ez már a munka része is, mert sokszor séta közben szoktak eszembe jutni a legjobb ötletek. Aztán fordítok, írok, szerkesztek. Ez így első hallásra biztos rém unalmasan tűnik, de pont az a csodás az irodalomban, hogy nincs két egyforma napom, mert sosem tudom előre, merre kanyarodik egy-egy történet, amit meg akarok írni, vagy milyen világba visz a könyv, amit fordítok.
4. Mivel tölti a szabadidejét, mivel töltődik fel?
A kutyákat már említettem, ketten vannak, menhelyről fogadtuk be őket, sokat sétálok velük, a legtöbb jó – vagy jónak tűnő ötletem – séta közben jött. Pár éve elkezdtem horgászni a kisebbik fiammal, sosem gondoltam, hogy ennyire le tud kötni, hogy egy tó partján ülök, és várom a kapást. Szeretek színházba, moziba járni, meg persze olvasni.
5. Milyen tanácsot, útravalót adna egy fiatal pályakezdőnek?
Olyan regényt (színdarabot, verset, novellát, bármit) írjanak, amit akkor is meg kellene írniuk, ha soha sehol nem jelenne meg. És úgy írjanak, mintha csak maguknak írnának. Minden mást ki kell zárni a fejünkből. Lehet, hogy ez egyszerűen hangzik, de nem az, higgyék el.
6. Volt-e korábban Bulgáriában, milyen emlékek, benyomások, esetleg történetek jutnak eszébe az országról?
Nem, sajnos még nem jártam itt, de kíváncsian várom a találkozást. Végtelenül megtisztelő, hogy a regényem megjelent Bulgáriában, jó érzés, hogy követhetem a könyvet, ha csak egy villámlátogatás erejéig is.
Fotó: Bogdán Réka