1. Mikor és hogyan választotta ezt a pályát? Ha újra kezdhetné az életét, újra ezt az életutat választaná-e?
Már általános iskolás koromban írni kezdtem, nagyjából 14 éves koromban éreztem rá arra, hogy az írás az a csatorna, amin keresztül jól ki tudom fejezni mindazt, amit szeretnék elmondani, s hogy amit írok, azt szeretném másoknak is megmutatni. Amikor az első kötetem megjelent, akkor kezdtem komolyan venni az írást. Persze ma is játéknak tartom a nagy részét. Mivel pszichológusként keresem a kenyeremet, megmaradt az a szabadságom, hogy akkor írok és arról írok, amiről csak akarok, nem ettől függ a megélhetésem, így meg is maradt a folyamat játékossága.
Néha úgy érzem, bármi lennék, csak nem költő, művész, mert sok esetben elszakít a többi embertől, távolságot csinál, hiszen a művészek nehéz emberek, komplikáltak, sokszor mélabúsak, szomorúak. Viszont amikor írok, miközben írok, vagy amikor a drámámat látom színpadon és hallom a közönség hogy nevet, akkor senkivel sem cserélnék, semmi pénzért, akkor nem baj az elszakítottság, a komolikáltság, a szomorúság.
2. Mire a legbüszkébb a pályája alatt?
Arra, hogy a Halott nők című könyvemet lefordították horvát, német és lengyel nyelvre is.
3. Hogyan néz ki egy átlagos napja?
Reggel 7-kor kelek, kávé, cigaretta, készülődés, majd 8-kor indulok a munkahelyemre. Egy általános iskolában dolgozom, mint iskolapszichológus. Sok gyerekkel foglalkozom, akik vagy csoportban, vagy egyedül jönnek a pszichológusi foglalkozásokra. 14 órakor végzek, 15:30 körül érek haza. Ismét kávé, cigaretta, 17 óráig pihenek, majd vagy fordítok (szerb és horvát nyelvről), vagy a szövegeimen dolgozom, vagy valamilyen eseményre megyek (könyvbemutató, irodalmi est, stb). Mostanában épp szakdolgozatot írok, ami a szakpszichológusi képzésemhez kell. Este 22 óra körül befekszem az ágyba és olvasok egy órát elalvás előtt.
4. Mivel tölti a szabadidejét, mivel töltődik fel?
Sokat sétálok, ez mindig segít tisztázni a gondolataimat. A sétákra mindig magammal viszem a fényképezőgépemet. Nagyon szeretek fotózni. Illetve sokat olvasok. Sokszor egyik könyv vezet a másikhoz. Egyszer egy éven keresztül olvastam Szibériáról, a következő évben a spanyol polgárháborúról, amilyen könyvet csak találtam ebben a két témában, mindent elolvastam. Illetve az is feltölt, ha a szeretteimmel vagyok, beszélgetünk, eszünk, nevetünk.
5. Milyen tanácsot, útravalót adna egy fiatal pályakezdőnek?
Minél jobban megismered magad, annál könnyebben fogod tudni megfogalmazni azt, amit érzel, amit közvetíteni szeretnél az olvasók felé. Legyen mindig egy polgári hivatásod is, amivel szeretsz foglalkozni, ami nem teher, mert szabadságot, függetlenséget ad, így meg tudod tartani a művészetben is a szabadságodat.
6. Volt-e korábban Bulgáriában, milyen emlékek, benyomások, esetleg történetek jutnak eszébe az országról?
Sosem voltam még Bulgáriában, de sok barátom járt itt, vagy élt itt. Általános iskolában tanultunk Bulgáriáról, mint Jugoszlávia határ-szomszédjáról. Egyetemista koromban, Budapesten voltak bolgár ismerőseim, akikkel nagy örömömre tudtunk szerbül beszélni. Nagyon megkedveltük egymást, nagyon jól esett, hogy húgom-nak szólítottak, nem éreztem magam rosszul vagy olyan nagyon külföldinek, segítettek otthon érezni magam Magyarországon.
Terék Anna. Fotó: Czimbal Gyula