A mosolygós és elbűvölő Miskédi Szandra, aki az újszerű megközelítés könnyedségével vezeti a szófiai Liszt Intézetet.
Fotó: Pálmai Angie
Szerinted mik a legfontosabb vezetői értékek?
A szó, amely felvillant előttem azonnal, mihelyst ezt a kérdést megláttam, az “önazonosság/hitelesség” volt. Számomra a legfontosabb tulajdonsága a vezetőnek, hogy képes tudatosítani magában az utat, amelyen halad; látja, hogy kik tudják segíteni a feladatai megoldásában, kikre támaszkodhat és képes megbízni bennük. Képes rugalmasan kezelni a nehézségeket, ha szükséges újratervezni; képes megújulni önmaga, valamint energiával rendelkezik ahhoz, hogy támogassa a munkatársai megújulását, példát mutat számukra. Képes tanítani és tanulni is; inspirál. Nem attól válik vezetővé, hogy adott pozíción van - hanem, azért, mert olyan emberi tulajdonságokkal és szaktudással rendelkezik. Talán túl idealisztikus elképzelés? Lehet. És nem vagyunk tökéletesek. De törekedni lehet arra, hogy olyan világot alkossunk magunk köré, amelyben élni is szívesen élnénk. Mindemellett azt is tudjuk, hogy senki nem születik jó vezetőnek, de ami valakit azzá tesz, az az erre való törekvés, így már nem is annyira idealisztikus, sokkal inkább egy reális cél.
Számomra azok voltak a jó vezetők, akik emberségesek voltak, empatikusak, igazságosak - ha még olykor szigorúnak is kellett ehhez lenniük, és akiktől tudtam tanulni, fel tudtam rájuk nézni emiatt.
Milyen kihívásokkal szembesülnek a vezetők manapság, és/vagy számodra milyen kihívások jelentkeznek, mint kulturális intézetvezető?
Két nagyon eltérő kérdésről van itt szól, előbb beszélek az általánosabb részéről, aztán arról, amelyet személyesen élek meg.
A változás korát éljük - szerettem volna mondani, de talán minden kor a változás korának éli meg saját korát. Úgyhogy csak úgy tekintek erre is, mint egyre a sok változás közül, és mi magunk eléggé az átmenet folyamában vagyunk.
Míg pár emberöltővel ezelőtt feudális rendszer volt, hűbérurakkal és jobbágyakkal, addig ma a társadalmi változások miatt a hierarchia fokozatos eltűnését tapasztaljuk, amely a szervezeti kultúrákra is hatással van. Az ellaposodó struktúrák újszerű vezetési stílust és skilleket kívánnak meg, a munkaerő piacra belépő újabb generációk is más elvárásokkal érkeznek, amelyeket kezelni kell.
És ami az én kihívásaimat illeti: azok vannak, sokan, nagyon sokan. <nevet>
2019 októberében érkeztem Szófiába, négy évre kaptam mandátumot. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy ismertem már korábbról a Magyar Intézetet, a kollégák egy részét és a munkát, amelyet a Magyar Intézet már 70 éve végez Bulgáriában.
És éppen ebben láttam/látom feladatom egyik legfontosabb részét: megújítani a Magyar Intézetet úgy, hogy közben megőrizze azt a tiszteletet, amelyet a hosszú évtizedek alatt kiérdemelt. Ez a megújítás nehéz, de szükségszerű, hiszen a megváltozott világban már nem támaszkodhatunk azokra az automatizmusokra, amelyek korábban sikerre vitték az intézményt. Újra kell definiálni és pozícionálni az Intézetet a bulgáriai kulturális térben, és a kifelé kommunikált változásnak összhangban kell lennie a szervezeti kultúrával is. Szükségszerűnek tartom, hogy az intézetnek legyen egy “arca” kifelé, aki képviseli az intézetet, meghatározza a fő irányvonalakat - ez vagyok én - , de emellett ugyanúgy dolgozom, mint minden más kolléga - az előbb felsoroltak feladatom jellegéből fakadnak. Szerencsére erős (rugalmas, adaptív) kollégáim vannak, akik nyitottak a változásra.
Hogyan változott meg a munkátok az elmúlt egy évben és milyen új irányokat hoztak a kihívások Számodra és az általad vezetett szervezet számára?
Szoktam nevetve mesélni, hogy volt két célom már érkezésem előtt: az egyik, hogy elősegítsem az UKI virtuális világban való jelenlétének megerősítését és a másik, hogy bevezessük a home office intézményét. Aztán jött a járvány, és egyik napról a másikra kellett átállni az otthoni munkavégzésre és áttennünk egész munkánkat az online térbe. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kifejezetten gyorsan sikerült reagálnunk a helyzetre, Instagram és Youtube oldalt hoztunk létre; megrendeztük online legjelentősebb rendezvényeinket; olyan online sorozatokat indítottunk el, amelyek remek tudásbázisként fognak szolgálni a jövőben is. Az új típusú programokkal szélesebb közönséget tudtunk megszólítani, könnyebben lehetett hozzáférni a programjainkhoz.
“Feltalálni magunkat,” ez inspirált. Nem tudjuk, hogy még meddig fog ez a helyzet tartani, de az biztos, hogy a jövőben törekedni fogunk a hibrid programok létrehozására: egy offline és egy online lábbal is; és törekedni fogunk arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki a helyzetből.
Vezetők, akikre felnézel és/vagy akik megihletnek a hétköznapokban?
A példaképeim - mind hozzám közel álló személyek - olyan emberek, akikre tudok gondolni, akiktől tudok segítséget kérni, amikor megakadok. Tudom, hogy kihez milyen jellegű kérdéssel fordulhatok, vagy van úgy, hogy csak elképzelem, hogy egy adott helyzetben éppen az, akit abban a témában erősnek tartok, hogyan reagálna. Ezzel segítenek, sokat. Hálás vagyok nekik ezért a támaszért.
Számomra fontos, hogy ismerem őket, nem csak azt az oldalukat, amelyet mutatni szeretnének, vagy amelyet a médiumok megmutatnak belőlük. Talán éppen ezért nincs olyan “híres ember”, akit példaképemnek tudnék tekinteni, mert belátom, hogy nem ismerem őket, csak egy adott tettüket, személyiségük egy adott vonását ismerem, azt, amelyet éppen megmutatnak, vagy elért hozzám a médián keresztül.
Tanács, amelyet azon fiataloknak adnál, akik elindultak a vezetővé válás útján? Hogyan találjanak rá és fejlesszék saját adottságaikat?
Szerezzenek minél több tudást - amellett, hogy önazonosak maradnak. Legyenek bátrak, induljanak el a világban, tapasztaljanak meg a lehető legtöbbet a világból. Keressenek olyanokat, akiktől tanulhatnak. És közben nagyon koncentráljanak arra, hogy megőrizzék magukat maguknak.
A tudás, amelyet így szereznek az övék fog maradni. Azt soha, senki nem veheti el tőlük. A kapcsolatok pedig nagyon-nagyon hasznosak tudnak lenni hosszútávon.