
Fotó: https://felsozsolca.hu/dimiter-nap-es-a-bolgar-magyar-baratsag-napja/
Bulgária és Magyarország parlamentje 2016-ban október 19-ét, Rilai Szent János napját a Magyar-Bolgár Barátság Napjává nyilvánította.
A Bolgár Pravoszláv Egyház október 19-én emlékezik meg Rilai Szent Jánosról. A történelem során III. Béla magyar király 1183-ban hadjáratot indított Bizánc ellen, és ezzel kedvező feltételeket teremtett a második bolgár cárság 1187-es megalakulásának, a bizánci uralom felszámolásának. III. Béla vezetésével egy magyar sereg tört be a még mindig bizánci uralom alatt álló bolgár területekre, és többek között Rilai Szent János, vagy, ahogyan a bolgárok mondják, Szveti Ivan Rilszki ereklyéit is magukkal vitték Magyarországra Esztergomba.
A legenda szerint az érsek megtiltotta Szent János tiszteletét, mivel nem tartotta szentnek. A relikviák azonban csodát tettek. Rendelkezése után az érsek nem sokkal megnémult, és csak bűnbánata, a szent sírjára hullatott könnyei oldották meg nyelvét. III. Béla értesült az esetről, az ereklyéket azonnal aranyba és ezüstbe foglaltatta, és 1187-ben visszavitette Szredec városába, a mai Szófiába.
Idén ezt a napot a Haemus kétnyelvű kulturális folyóirat 30 éves illetve az egyetlen határon túli bolgár színi társulat, a Malko Teatro 25 éves jubileumának megünneplésével tesszük különlegessé, akik "A Ház" című zenei produkcióval készülnek az estére.
Az eseményre ma, október 19-én 18 órakor kerül sor, a szófiai Liszt Intézetben.