ul. Oboriste 5
A Sonus Cordis Kvartettet (egészséges szívhang) Krulik Eszter és Lachegyi Róza alapították 2019-ben, a Krulik Kvartett utódaként. Hitvallásuk alapján olyan szabadúszó művészek csatlakoztak a Sonus Cordishoz, akiktől nem áll távol a kortárs zene, az improvizáció, de a régi zenélés sem. Az alapvetően vonósnégyesként létező, de a kibővülésre is nyitott együttes a koncertezés mellett kamarazenei és improvizációs kurzusokat szervez a fiatalabb korosztály számára. 2021. augusztusában a Szent András Kastély adott otthont a SONUS CORDIS NAPOKnak, ahol 4 napon keresztül a kamarazene és az improvizáció volt a fókuszban. A Sonus Cordis újítása, hogy nem klasszikus értelemben vett tanórákat ad a diákoknak, hanem a művészekkel közös játékot kínálta programjában.
A Sonus Cordis Kvartett 2021 áprilisában a Zeneakadémia Nagytermében a “Studio 5” zeneszerzőinek új vonósnégyeseit mutatta be élő stream keretében, de játszottak már a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, és állandó visszatérői a FUGA, az Átkelő Galéria illetve a MURMO Szalon rendezvényeinek is. 2021. Májusában és júniusában a Zeneakadémia Zeneszerzés tanszakának új vonósnégyeseit mutatták be a Solti Teremben, 2021. szeptemberében pedig a Szigligeti Várudvar vendégei lesznek. Szintén 2021-ben a Sonus Cordis Kvartett elnyerte a Filharmónia Végh Sándor Vonósnégyes Ösztöndíját, aminek keretén belül egy éven keresztül országszerte koncerteznek, a fiatalabb korosztály számára is érdekes műsorokat adnak.
A Sonus Cordis Kvartett tagjai: Krulik Eszter - hegedű, Lachegyi Róza - hegedű, Szűcs Boglárka - brácsa és Mády-Szabó Eszter - cselló.

A koncert az MMA támogatásával valósul meg.