Sokszínű rendezvények március idusán a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében

null

Kokárdakészítő műhely, „Örvendjen az egész világ” Kodály életpályáját bemutató kiállítás, Háromszéki Honleányok kültéri tárlat, ”Fegyverbe a magyarság védelmére”- Gidófalvától Buenos Airesig… című rajzpályázat díjátadása, és bemutatója, „Pilvax Kávéház” Tordai Hajnal jelmezeiveljel mezeivel, „Az őskortól a napjainkig” Talamba Ütőegyüttes előadása, a programkínálata a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézetnek március idusán.

Igen tevékeny napokat zárt a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy az elmúlt héten, hiszen három nap alatt hat rendezvényt szerveztek és gondoztak a március 15-i eseményekhez kapcsolódóan a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy munkatársai.

Kokárdakészítő műhellyel indult a rendezvénysorozat, amelyre a Kónya Ádám Művelődési Házban március 14-én, 11 órától került sor. A kicsiknek és nagyoknak a Háromszéki Fürge Ujjak kézimunkakör vezetésével tartottak foglalkozást.

„Örvendjen az egész világ” címmel nyílt kiállítás, március 14-én este hét órától a baróti Művelődési Házban, amely Kodály Zoltán életét és munkásságát mutatja be, kurátora Ittzés Mihály Kodály kutató, a tárlat egy hónapon át lesz megtekinthető.

Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár és Nagyszeben után március 15-én a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola előkertje adott otthont annak a kültéri tárlatnak (Háromszéki Honleányok), amely az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kapcsán nem a férfihősöket, hanem a náluk jóval kevésbé ismert nők alakját helyezi reflektorfénybe.

„Fegyverbe a magyarság védelmére”- Gidófalvától Buenos Airesig… című rajzpályázatok nyertes alkotásait állították ki március 15-én 11 órakor a Szabadság téren a Kőszínpad mellett, ahol átadták a nyertes diákok jutalmait és beszédet mondtak: Magyarósi Imola a Vadon Egyesület elnöke és Demeter János a Vadon Egyesület Ügyvezető Igazgatója. Szebeni Zsuzsa felolvasta dr. Aáry Tamás Lajos Kulturális Ombudsman levelét, aki az esemény fővédnöke. Az oktatási biztos szavaiban bátorítás hangzott el a fiatalság felé, hogy merjenek alkotni, ceruzát és festéket ragadni és létre hozni Czetz János életét bemutató alkotásokat.

 

null

A Mikós diákok által szervezett „Pilvax Kávéházban” a történelmi hangulatot a Liszt Intézet Tordai Hajnal jelemezeivel biztosította.

 

null

„Az őskortól a napjainkig” címmel folytatta előadás sorozatát az Üveghang Akadémia március 16-án a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, amelynek ezúttal a gödöllői Liszt- és Artisjus díjas Talamba Ütőegyüttes volt a meghívottja. A 60 perces előadás ideje alatt egy idő- és Föld körüli utazás hangulatot teremtettek az együttes tagjai. Ez alatt ismertették a hangszerek alakulását és fejlődését a két összeütött fától egészen a hangkártyás elektromos zenéig. Az együttes frenetikus sikert aratott az akadémia hallgatói körében.