35 évvel ezelőtt, 1986.december 14-én hunyt el Páger Antal (1899 -1986) Kossuth-díjas magyar színművész, kiváló művész.
Iparoscsaládban, Makón született. Gyermekkorában a zene és a festészet érdekelte, később fordult a színház felé. Az érettségit követően Budapesten akart továbbtanulni. Lakatossegédként dolgozott, majd aratómunkásnak állt, hogy a leendő tandíjára valót összeszedje. Az egyetem orvosi karán nem volt már hely, így a jogi karra iratkozott be. Az évnyitóig visszautazott szülővárosába, ahol szórakozásból részt vett néhány műkedvelő előadáson. Az egyik ilyet követően felkereste a székesfehérvári színház titkára, és felajánlotta neki, hogy menjen el Fehérvárra színésznek.
Az első világháború alatt az olasz fronton szolgált. Utána visszakerült társulatához, Székesfehérvárra (1919–1922), majd játszott a kecskeméti színházban (1922–1924), a Pécsi Nemzeti Színházban (1924–1925). Nagyváradon, az 1925–1926-os évadban, majd 1926 és 1930 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. Szegedről Beöthy hívta 1931-ben Budapestre, ahol kezdetben az Andrássy úti Színházban, majd a Magyar Színházban játszott egy-egy évadot. Hamarosan sztárnak számított: 1937 és 1939 között a Vígszínházban akkoriban horribilisnak számító gázsit, fellépésenként 250 pengőt kapott.
A színházi szerepek mellett kedveltté vált a filmszakmában is. 1932-ben lépett először a felvevőgép elé. Kabos Gyulával és Dajka Margittal eljátszotta a Piri mindent tud című film egyik főszerepét, ám a filmvígjáték a jó poénok ellenére anyagilag megbukott. Úgy gondolta, hogy többé már senkinek nem kell a filmszakmában. Ám ezután több mint kétszáz filmet, tévéjátékot forgatott élete során. Az 1944 előtti filmek legtöbbet foglalkoztatott színészeinek egyike volt.
A szovjet csapatok érkezése előtt, 1945. március 28-ról 29-re virradó éjjel lépte át az osztrák határt. 1945-ben belügyminiszteri rendelettel filmjeit irredentizmus vádjával indexre tették, és megtiltották azok további forgalmazását.
Emigrációban
1948. január 24-én – két évi ausztriai és hét hónapi franciaországi tartózkodás után – Argentínában telepedett le. Buenos Airesben festő-grafikusként dolgozott. Önálló tárlata volt Venezuelában, Brazíliában a São Pauló-i Biennálén pedig 45 képpel szerepelt. 1948–54 között az argentínai Magyar Színjátszó Társaság vezetője volt. 1951-ben megkapta az argentin állampolgárságot. 1954. augusztus 14-én a Buenos Aires-i Casa de Catalunya színháznál az ő rendezésében, díszlettervezésével és főszereplésével bemutatták Curt Goetz A montevideói ház c. színdarabját. Az 1955-ös évtől kezdődően csak vendégjátékokon vett részt. 1956 augusztusában Bécsből, kormányengedéllyel, a számára biztosított különrepülőgéppel hazatért Magyarországra.
Hazatérése
Sikerei ellenére igazi otthonra nem talált az emigrációban, és sokszor gondolt a hazatérésre, rettegve a várható megaláztatásoktól. Hazatérése után hamar kiderült, hogy népszerűsége töretlen, első színházi fellépésén a közönség hatalmas tapsviharral fogadta. Második fénykorában több mint száz tévéjáték és film főszerepét játszotta el, miközben szinte haláláig a Vígszínház színpadán volt, utoljára a Kőműves Kelemen Vándorának énekes-táncos szerepében láthatta a közönség.
Klasszikus és modern darabokban, tragédiában, komédiában, groteszkben egyaránt kiválóan alakított. Számtalan kisembert formált meg hitelesen, naturalizmusba hajló parasztábrázolása újdonságnak számított. Időskori szerepei mély humánumot sugároztak. A hatvanas évek elejétől több magyar filmsiker részese volt: Dálnoki Miklós Béla szerepét játszotta a Honfoglalás című filmben, Kéri építészmérnököt a Fűre lépni szabadban, Tamburás szerepét a Hattyúdalban, Elnök Jóskát a Húsz órában. 1964-ben a cannes-i fesztiválon a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta – megosztva Saro Urzìval – Vajkay Ákos megformálásáért Ranódy László Pacsirta című filmjében.