86 éves volna ma (november 20.) Makovecz Imre (1935 – 2011) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, a magyar organikus építészet megteremtője. A Magyar Művészeti Akadémia alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke.
A magyar organikus építészet mestere Budapesten született. Élete első tíz évében sok időt töltött apja szülőfalujában, a zalai Nagykapornakon, ami nemcsak személyes életére, de későbbi pályájára is nagy hatást gyakorolt. A budapesti Petőfi Sándor Gimnáziumban tett érettségi vizsgát.Egyetemi tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán 1954-ben kezdte és 1959-ben fejezte be. 1959 és 1977 között különböző állami tervezővállalatoknál dolgozott (BVTV, SZÖVTERV, VÁTI[10]), de közben munkatársaival a vidéket járta, hogy az akkor elsorvadásra ítélt falvakban kulturális egyesületeket szervezzen és faluházakat építsen azok megmaradása érdekében. Sárospatakon a panel típusú házaknál jóval költségkímélőbb lakóházakat is építeni kezdtek, de akkoriban ezt az állami vezetés nem nézte jó szemmel, így ő önkéntes száműzetésbe vonult, és 1977–81 között a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítészeként dolgozott. Ezen időszakában, 1979-ben tervezte nemzetközi hírnevét megalapozó egyik első épületét, a dobogókői Zsindelyes Vendégházat..
Karrierjében akkor következett be az áttörés, amikor 1981-ben önálló építészirodát alapított, és a Makona Tervező Kisszövetkezet vezetője lett (az iroda neve jelenleg Makona Építész Tervező és Vállalkozó Kft.). Számos középületet (templomot, művelődési házat) tervezett, elsősorban vidéki városokban. Teljesen egyéni kompozíciójú épületeivel vált híressé, az organikus építészeti stílus megteremtője.
Első figyelemreméltó munkájának a paksi templomot tartja, amely karcsú, tűhegyes csúcsban végződő tetőzetével, ívelt kapubejáratával, egyéni stílusával országos hírnevet szerzett tervezőjének. Hasonlóan turistalátványosság és stílusának karakteres hordozója a néhány évvel előbb épült siófoki evangélikus templom is. Ennél is korábbi munkája a Farkasréti temető ravatalozójának belső tere. De az ő hírnevét öregbíti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai épületegyüttese, a középkori hangulatot keltő Stephaneumon is. Jellegzetes stílusjegyeit hordozza újabb munkái közül a makói Hagymaház és az egri uszoda.
Építészként fő műve az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonja. Máig száznál több különböző funkciójú, jellegzetes stílusjegyeket hordozó épület jelzi munkásságának eredményét. A hagyományos alapanyagok, s főleg a fa felhasználásával készült épületeknek hagyományőrző hatása van, így a fát nem díszítőelemként, hanem szerkezetként használja. Szerinte az épületnek úgy kell kinéznie, mintha az alja a földből nőtt volna ki és a teteje pedig az égből ereszkedett volna alá. Építészete organikus, mivel szándéka az, hogy egylényegűvé váljon az épület a környezettel, szervesen illeszkedjen a tájba.
1981-től a BME, az Iparművészeti Főiskola és a MÉSZ Mesteriskola,1987-től a Nemzetközi Építészeti Akadémia tanára lett, 1989-ben a Kós Károly Egyesülés egyik alapítója volt, később örökös tagjává választották. 1992-ben a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapítója volt, később elnöke lett és soraiban tudhatja a Nemzetközi Építészeti Akadémia is.
2011. szeptember 27-én érte a halál, temetése október 8-án volt a Farkasréti temetőben, több ezer ember jelenlétében.