90 éves született Huszárik Zoltán (Domony, 1931. május 14. – Budapest, 1981. október 14.) Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, dramaturg, grafikus. 1950-ben vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendezői szakára. 1952-ben eltávolították. 1959-ig járta sajátos, tehetségéhez méltatlan, de a művészetét mégis érlelő kálváriáját: volt földműves a szülőfalujában, olajbányász Bázakerettye olajmezőin, dekoratőr az ikladi Ipari Műszergyárban, dolgozott a Borsod megyei Tanács művészeti előadójaként is, majd 1957 után már megengedték, hogy világosító legyen a filmgyárban. Részt vett a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásában, illetve közreműködött több rajzfilm elkészítésében (pl. A két bors ökröcske, 1955).1959-ben visszatérhetett a főiskolára (negyedéves hallgatóként rehabilitálták), Máriássy Félix legendás osztályába. Vizsgafilmje a Játék volt, mellyel azonnal kitűnt. Leonardo Fioravanti, a római filmfőiskola (Centro Sperimentale di Cinematografia(wd)) akkori igazgatója is felfigyelt rá – ennek köszönhette, hogy elfogadták. 1961-ben szerzett filmrendezői diplomát. Első alkotásai rövidfilmek voltak, már ezek érett művészt, kifejező képi megoldásokat mutattak. Egyik (újra)alapítója volt – elsősorban évfolyamtársaival – a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának. Itt készítette el az Elégia című rövidfilmjét, ami a kiugrást jelentette számára 1965-ben. Egy újfajta filmes látásmódot teremtett, amellyel elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját. Első játékfilmjével, a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen megidéző Szindbáddal (1971) a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelkedett. Mindkét nagy sikerű film - ahogy többi alkotása is – egy filmtörténeti korszakban alkotók páratlan együttműködésén is alapult, amiben Huszárik Zoltán személyisége és sorsa is megnyilatkozott. Huszárik Zoltán műveiben gyakran és nyomatékosan megjelenik az elmúlás gondolata, a halál. Asszociációkra építve vált ki erős érzelmi hatást a nézőben. Ezt a motívumvilágot dolgozza fel az 1977-ben készült A piacere (Ahogy tetszik) rövidfilm is, amely Major János sírkőfelvételeinek hatására született. Utolsó alkotásában, a Csontváry című filmben a különcnek tartott festőzseni és saját művészi portréját, hitvallását formálta eggyé, sajátos módon ábrázolva a művészegyéniség és a kor viszonyát. Képi kultúráját, grafikus művészetét színház- és filmdíszlettervezőként is alkalmazta saját filmjeiben és könyvek illusztrátoraként is. Néha kisebb szerepeket vállalt egy-egy játékfilmben: Zöldár (r.: Gaál István), Budapesti mesék (r.: Szabó István), Holnap lesz fácán (r.: Sára Sándor), stb., illetve színházban, rádióban is rendezett. 1981-ben Budapesten, hirtelen, mindössze 50 évesen hunyt el.