46 éve hunyt el Földes Péter Mihály (Peter Foldes, esetenként Peter Foldès, illetve Peter Földes) (Budapest, 1923. augusztus 22. – Párizs, 1977. március 29.) magyar származású brit animációs filmrendező, festőművész, a számítógépes animáció úttörője.
Orvoscsaládba született. Apja Földes Aladár tüdőgyógyász, édesanyja az altatóorvos felmenőkkel rendelkező Révész Gabriella. Rajztehetsége korán megmutatkozott, gyermekként különböző röntgen-fotólemezekre karcolt figurákat. Tizenhárom évesen díjat nyert egy európai ifjúsági rajzversenyen. Örkényi Strasser Istvánnál kezdte képzőművészeti tanulmányait. Beíratták a Mintaiskolába, de ezzel párhuzamosan tovább látogatta Örkényi szabadiskoláját és az Iparrajziskola esti tanfolyamát.
1942-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakos hallgatója lett, ahol három év múlva mestere, Szőnyi István tanársegédként fogadta maga mellé. Műveit az OMIKE 1942-43-as csoportos kiállításain mutatták be, nagy sikerrel. Származása és a háború miatt diplomát nem szerezhetett, 1946-ban pedig elhagyta az országot; Párizs érintésével Londonba ment, ahol letelepedett. Tanulmányait a University of London művészettörténetre szakosodott Courtauld Institute of Art intézet hallgatójaként folytatta; ezzel párhuzamosan a Slade Art School-ban festészetet és kifejezetten 19–20. századi művészettörténetet is tanult.
Ebben az időszakban képei szürrealista és absztrakt elemekkel tűzdelt posztkubista stílusjegyeket viseltek. 1948-ban a Gimpel Fils művészeti galériában szervezték első egyéni kiállítását, nagy sikerrel: a kiállított huszonnégy alkotásból húszat megvásároltak.
Időközben érdeklődése az animációs film felé fordult. Halász János (John Halas) The Magic Canvas című rajzfilmjének háttereit festette. Miután elhagyta a Halas and Batchelor stúdiót, eladott képeinek árából filmkamerát vett és hajdani egyetemi társával, majd feleségével, Joan-nal (1924) filmkészítésbe kezdett. Kísérletező kedve már ekkor megmutatkozott: különösen érdekelte a festészet és a film kölcsönhatása. Első, huszonkét perces alkotásuk, a teremtő természet és az ember által alkotott világ erejét egyetlen kozmikus vízióban ábrázoló Animated Genesis (Élő Genezis) felkeltette Korda Sándor figyelmét, akinek vezető produceri munkájával készült egy 35 mm-es változat. A rövidfilmet kijuttatták az 1952-es cannes-i filmfesztiválra, ahol elnyerte a legjobb színes technika díját. A következő esztendőben az Brit Filmakadémia is különdíjjal ismerte el. Ezt követően az alkotópáros néhány kisfilmet és reklámfilmet készített.
1955-ben készítették el utolsó közös alkotásukat A Short Vision (Rövid látomás) címmel, amely hátborzongató szürreális képeivel a saját vesztébe rohanó emberiséget figyelmezteti. Az atomháború apokaliptikus pusztítását bemutató, valójában Földes Budapest ostroma idején átélt emlékeire építő 6 perces színes animáció híven tükrözi az 1950-es évek közepén a nyugati világban felerősödött világvége hangulatot, melyet egy nukleáris háborútól való félelem okozhat, s mely az Egyesült Királyságban gyorsan az atomfegyverek leszerelésért indított kampányhoz vezetett. A rövidfilm elnyerte a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját. Az Amerikai Egyesült Államokban az Ed Sullivan Show-ban mutatták be főműsoridőben, miután a gyerekeket kiküldették a szobából. Sokkoló hatása így is nagy volt: állítólag ez a film váltotta ki a legnagyobb reakciót Orson Welles Világok harca című elhíresült hangjátéka óta.
1956-ban egy hosszabb New York-i tartózkodás után Párizsban telepedett le, ahol két éven át visszavonultan festett. 1959-ben a Galerie Rive Droite-ban mutatta be kollázsokkal gazdagított festményeit. Ezt követően festészete új irányt vett: szakított „a színek és anyagok kis boszorkánykonyhájaként” értelmezett absztrakt felfogással, és csatlakozott az 1960-as évek francia modernizmusának egyik alternatív kompozíciós módszerével, az úgynevezett „elbeszélő ábrázolásnak” (figuration narrative) nevezett elvek szerint dolgozó ORA-csoporthoz. Festményeivel több egyéni és csoportos kiállításon szerepelt.
Az új kompozíciós módszer filmjeiben is megjelent. Mivel az animációt a festészet továbbfejlesztésének tartotta, kísérletezésbe kezdett, új nyelv és eszköztárt keresett. Így talált rá a számítógépes animációra, amelynek úttörője lett. Az 1960-as években Földes a Francia Rádió és Televízió Kutató Szolgálatának is dolgozott. Több animációs filmet készített, részt vett televíziós produkciók gyártásában, s itt készült el 1972-ben egyetlen, egyedi hangvitelű, digitális trükköket alkalmazó játékfilmje, a Je, tu, elles… (Én, te, ők…) Rendszeres vendége a cannes-i filmfesztiváloknak. Alapító tagja volt az 1967-es montreali világkiállításon szerveződő Mov’Art-csoportnak.
1972-ben Kanadában telepedett le és a Kanadai Nemzeti Filmhivatal három évvel korábban Montréalban létrehozott kísérleti komputer-animációs műtermében dolgozott. Elsőként készített lyukkártyával vezérelt animációs filmet. Gyártott saját kisfilmeket és közreműködött számos alkotás komputergrafikáinak elkészítésében. Az 1974-ben elkészült Éhség az 1974-es cannes-i filmfesztiválon a rövid film kategóriában elnyerte a zsűri díját, a következő évben a legjobb animációs film BAFTA-díját és Oscar-díjra jelölték a legjobb animációs rövidfilm kategóriában.
Földes a második világháború alatt sok megpróbáltatáson ment keresztül, aminek hatása alól sosem tudott szabadulni, robbanástól feszülő, tragikus világú alkotásaiban újra és újra felszínre törtek, s kihatottak életére is. Feleségétől elvált, gyermekük, Mathieu az anyjával maradt. Korai halála Párizsban következett be.