100 éve, 1921. november 5-én született Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. – Longpont-sur-Orge,[Franciaország, 1994. január 15.), Magyar Örökség díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, az egyik legjelentősebb és világszerte ismert magyar zenei előadóművész.
Apai ágon cigányzenész családból származott, anyja magyar volt. Apja, id. Cziffra György cimbalmos volt, játszott számos kávézóban, színházban, az első világháború előtt Párizsban is. 1914-ben anyja és két nővére hazatért és Budapesten élt nagy nyomorúságban, apját viszont a franciák deportálták, ahonnan csak a háború után térhetett haza. Az angyalföldi Tripoliszban felcseperedett gyermek zongoratehetsége korán megmutatkozott, miután rengeteget gyakorolt Jolán nővére zongoráján. Apja is segítette előrehaladását, de gyakorlásai csupán a saját rögtönzései voltak.
Dohnányi Ernő segítségével nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Dohnányi, Weiner Leó és Ferenczy György, Keéri-Szántó Imre voltak a tanárai. Tizenhárom évesen, csodagyerekként már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai (például Skandinávia, Benelux államok) is sikeresek voltak. Hogy családját eltartsa, 1933-tól lokálokban lépett föl, de 1934-ből fennmaradt egy filmfelvétele egy hangversenyéről, ahol Schubertet játszott – matrózruhában.
Háború, Rákosi-korszak, börtön
Korán nősült, felesége az egyiptomi származású Soleilka (1921–2006) volt. 1942-ben – még meg sem született fia, György – behívták katonának. Szovjet fogságba került, többször megszökött. 1946 szeptemberében tért haza, és 1947-től folytatta tanulmányait Ferenczynél, egyidejűleg ismét a pesti éjszakák virtuóza lett. „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába” – írta önéletrajzi könyvében. Bárokban muzsikált (Savoy, Dunakorzó, Arizona stb.), a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte (például Vásáry Tamás, Puskás Ferenc). Mezey Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte. 1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de elfogták és kényszermunkatáborba zárták. Kőfaragó üzemben és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem építkezésén dolgozott, rabtársainak koncertet is adott. 1953-ban kiszabadult, és bár keze a durva munkát megsínylette, újra a zongorázással próbálkozott – ismét a pesti éjszakában. Budapesten, a Badacsonyi utca 1. sz. alatt lakott. Zongorajátéka még a tűzfalon is rendszeresen áthallatszott a szomszédba.
A bárzongorázástól a koncertpódiumig
Ferenczy György, a Zeneakadémia zongoraprofesszora, miután megállapította, hogy a bárzongorázásnál Cziffra többre hivatott, 1954-ben elhatározta, hogy kihozza őt az éjszakából, és a komolyzene felé irányítja. Szakmai meghallgatásokat szervezett Cziffra részére (Kodály, Weiner, Zathureczky) és ezek eredményeképpen felvették a 33 éves Cziffrát rendkívüli hallgatóként a Zeneakadémiára. Kapott még egy szerény filharmóniai ösztöndíjat is. Cziffra otthagyta az éjszakai életet, radikálisan életmódot váltott, rendkívül keményen és kitartóan kezdett el dolgozni, gyakorolni. Munkaerkölcse példás volt. Technikailag nem volt mit tanulnia, csak zenei stílusokat tanulmányozott. Ferenczi demófelvételt vitt ki Bécsbe Cziffráról, ami Cziffrának később igen nagy hasznára vált.
Az ezt követő években Cziffra fokozatosan a magyar koncertélet sztárja lett, de ahogyan fokozódtak sikerei, egyre inkább megosztotta a szakmát. Főleg az akkori zenei vezetés köreiben talált ellenségekre, de a zongoraművészek között is akadt riválisa. Cziffra idegen sejt volt az akkori zenei élet szövetében, nem tudták befogadni. Féltékenyek voltak a kívülről, a könnyűzenéből jött virtuózra, aki ekkora hatással van a közönségre. Kevés fellépést kapott, a rádióban nem játszhatott és külföldre is alig akarták kiengedni. Cziffrát ez, érthetően, elkeserítette. 1956-ban tettek feléje gesztusokat (Liszt Ferenc-díj, lemezfelvétel stb.), de már késő volt.
1956 után
1956. október 22-én Bartók II. zongoraversenyét játszotta a Zeneakadémián. „A közönségből úgy tört ki a taps, mint az izzó láva” – írták később a kritikusok. Sokan máig állítják, hogy ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-ai hangulat alakításában.
A nyugati határ 1956-os, átmeneti megnyitását kihasználva – a határig egy oldalkocsis motorkerékpáron utazva, majd gyalogolva – családjával elhagyta Magyarországot. Először egy ausztriai táborba kerültek, de három nap múlva kikerültek onnan, és Cziffra a bécsi Brahms Saalban adott fergeteges sikerű zongorahangversenyt, amelyről még a The New Yorkerben is méltatás jelent meg. Az év végén Franciaországba hívták. 1956 decemberében érkeztek Párizsba, és már első hangversenyével szinte üstökösként robbant be a világ zenei életébe. A Théâtre du Châtelet-ben tartott koncert után világhírű művészek tették tiszteletüket öltözőjében: Marcel Dupré orgonaművész, Marguerite Long zongoraművész és Arthur Honegger zeneszerző. Párizson kívül óriási sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, hatalmas sikereket aratva például Londonban a Royal Albert Hallban, New Yorkban a Carnegie Hallban.
Charles de Gaulle – zenekedvelő felesége kérésére – meghívta az Élysée-palotába, és ezután megkapta a francia állampolgárságot. André Malraux író, akkori kulturális miniszter javaslatára Senlisben telepedtek le, ahol 1966-ban elindította a Festival de la Chaise Dieu-t, megvásárolta és felújította a rendkívül rossz állapotban lévő, addig autójavító műhelyként használt senlisi Saint Frambourg-kápolnát, ahol koncertek sorát adta, de képzőművészeti kiállításoknak is helyet adott benne. A kápolna új üvegablakait Joan Miró készítette, a felújított kápolnát Raymond Barre miniszterelnök avatta fel. Létrehozta a Cziffra-alapítványt (Fondation Cziffra), amely fiatal zenészek és képzőművészek támogatását tűzte ki céljául.
Időskora, halála
Fia, ifj. Cziffra György (1942–1981) neves karmester lett, akivel számos nagy sikerű közös hangversenyt adott, de 1981-ben egy lakástűzben életét vesztette. Korai halálát apja nehezen viselte, emiatt zenekarral többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Ezután felesége, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, majd 72 éves korában egy Párizs-környéki klinikán – szívroham következtében – elhunyt.
Magyarországon 1956-ban Liszt Ferenc-díjat kapott, 1993-ban pedig a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét adományozták neki. Franciaországban – szintén 1993-ban – megkapta a Becsületrend tiszti fokozatát. 1986-ban Kőszeg díszpolgára lett
Repertoárja, zongoratechnikája
Zongorajátéka Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos improvizációs készsége miatt. Átirataiban kifejti a szerző vázlatos zenei gondolatait. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Érett korára a 20. század legnagyobb pianistái, Rubinstein, Horowitz és Richter mellé emelkedett. Mégsem volt elégedett magával, folyton tökéletesítette tudását, rengeteget gyakorolt. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta, emellett francia barokk szerzők – mint például Couperin, Rameau, Lully – művei is a műsorán szerepeltek, de a francia 20. századi szerzők (Ravel, Debussy, Franck) műveit is gyakran játszotta. Emellett előszeretettel adta elő saját Liszt-stílusú átiratait, parafrázisait.
Forrás: Wikipédia