Új vizeken... Írók és művészek Székely Aladár műtermében - kiállítás finisszázs

2022. február 22-én, 18.30 órakor kerül sor az Új vizeken... Írók és művészek Székely Aladár műtermében - kiállítás finisszázsjára. Az érdeklődőknek módjukban áll részt venni egy tárlatvezetésen. 

A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum 2020-2021-ben bemutatott tárlata alapján készült. A tárlat képeit E. Csorba Csilla kurátor, művészettörténész válogatta a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből.

Ady Endre költő 1906-ban megjelent programadó versét idézi címében a Székely Aladár portréművészetét bemutató tárlat. Az ekkor már Budapesten élő fotográfust elvarázsolják a költő sorai, sokat olvas, a művészetek iránti érzékenységgel látogatja a kiállításokat, művésztelepeket, s külföldi tanulmányútra is elindul. Amit lát, érez a német és az osztrák művészek műtermeiben, rezonál a vers „új horizontok”, „új vágyak” iránti lelkesedésére. Székely a modern fényképezésről 1907-ben publikált cikkében „új áramlatokról”, a „régi, mohos szabályok ledőléséről”, „tudatos, egyéni látásról” ír, s ennek jegyében fotografál.

Józsefvárosi, majd 1910-től Pest belvárosban, a Váci utca 18. szám alatt megnyitott műtermét a magyar szellemi élet jeles alkotói látogatják; a Nyugat folyóirat írói, szerkesztői, a Nyolcak avantgárd művészcsoport festői, zeneszerzők, színészek, s családtagjaik. Értékelik alakuló új formanyelvét, „nyers, de erős képeit”, hogy az arcra, az egyéniségre koncentrál, hogy párbeszéd után, modelljét megismerve kattintja el gépét. Ady Endre kizárólagos fotográfusa volt; a róla készült több mint negyven portré művészetének egyik fokmérője. Képeiből
Írók és művészek címmel 1915-ben válogatást tesz közzé, ez az album, a Váci utcára néző kirakata, folyóiratokban közzétett fotói nagy népszerűséget hoznak számára. Haláláig (1940) a magyar művészi fotográfia megbecsült alkotója.

A kiállítás Székely Aladár sokoldalú életművéből – itáliai város- és zsánerképei mellett – portréművészetét emeli ki; szakmai tudással és művészi érzékkel előállított „gépképírásai” vitathatatlanul a XX. század első két évtizedének úttörő alkotói közé emelik őt. Hitte, hogy a jövőnek dolgozik, s hogy „gyűjteményét” az utókor éppúgy, mint kortársai, irodalomtörténeti és művészettörténeti szempontból is magasra értékelik