Via Giulia, 1
2021. október 22-én, pénteken 20.00 órakor kerül levetítésre a Falconieri-palota Liszt termében, Szász Attila A berni követ (2014) című filmje, magyar nyelven, angol felirattal.
A megtekintés ingyenes, regisztrálni az eseményre ide kattintva tudnak.
Két hónappal Nagy Imre mártírhalála után, a Magyar Népköztársaság berni nagykövetségére két fiatalember hatol be, és fegyverrel támadnak a nagykövetség ott lévő dolgozóira. Túszul ejtik a nagykövetet, a rejtjelekhez szeretnének hozzáférni. Bekapcsolódnak a Szabad Európa rádió egyenes adásába, tiltakoznak a miniszterelnök és mártírtársai kivégzése ellen. Mit is akartak elérni ezzel a eleve bukásra ítélt akcióval? Az indíték homályos, bár helyi lapértesülések szerint, Nagy Sándor és Papp Endre a svájci magyar kommunista ügynökök aktáit akarta megszerezni. Ugyanakkor bizonyos forrásokból kiderül, hogy a támadók a megtorlások elleni tiltakozó, figyelemfelkeltő, demonstratív akciónak szánták fellépésüket. Ezt a célt elérték, mert az akció után heteken keresztül újra a magyar szabadságharc felé fordult a világ figyelme.
Köbli Norbert forgatókönyvíró, aki utóbbi filmjeiben az 50-es évek kevésbé ismert történetei felé fordult ( A vizsga, Szabadság - Különjárat, A berni követ, Trezor) újabb érdekes, kevésé publikus témát kutatott, és írt belőle fordulatos forgatókönyvet. Bergendy Péter és Fazakas Péter után ebben Szász Attila filmrendező az alkotótársa, aki izgalmas filmet rendezett a könyvből. A főbb szerepekben Kulka Jánost, Szabó Kimmel Tamást és Kádas Józsefet láthatjuk