Azt mondják, az állatok társasága jótékonyan hat az ember testi-lelki egészségére, ami nem csekélység ezekben a nehéz időkben, amikor jobban el vagyunk szakítva a természettől, mint bármikor. Mivel nincs módunkban igazi kutyákat és macskákat vagy éppen sárkányokat invitálni az önök lakásába, úgy döntöttünk, inkább verses, képes változatukkal próbálkozunk. Ők legalább nem karmolják össze a bútorokat, nem okádnak tüzet, csak finoman felhívják a figyelmet azokra a tehetséges magyar költőkre és illusztrátorokra, akik megalkották őket.
Herbszt László munkája
Petőfi Sándor: János vitéz (XXV)
Uram ne hagyj el! itt volt ám szörnyű strázsa;
Vért jéggé fagyasztó volt rémes látása.
Egy nagy sárkánykígyó áll itt a kapuban;
Elnyelne hat ökröt, akkora szája van.
Bátorság dolgában helyén állott János,
Találos ész sem volt őnála hiányos,
Látta, hogy kardjával nem boldogúl itten,
Más módot keresett hát, hogy bemehessen.
A sárkánykigyó nagy száját feltátotta,
Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja;
S mit tesz ez, a dolog ilyen állásába’?
Hirtelen beugrik a sárkány torkába.
Sárkány derekában kereste a szívet,
Ráakadt és bele kardvasat merített.
A sárkány azonnal széjjelterpeszkedett,
S kinyögte magából a megtört életet.
Hej János vitéznek került sok bajába,
Míg lyukat fúrhatott sárkány oldalába.
Végtére kifurta, belőle kimászott,
Kaput nyit, és látja szép Tündérországot.
Illusztráció: Herbszt László
(Megjelent Tamási Áron: A legényfa kivirágzik című könyvében, Móra Kiadó, 2015)