Mayer-Marton György falfestményei és mozaikjai

Az Insiders Outsiders Fesztivál és a Londoni Magyar Kulturális Központ online beszélgetés keretében hívta fel a figyelmet a magyar származású, a brit kulturális életre nagy hatást gyakorolt képzőművész, Mayer-Marton György művészetére. A program apropója egy, a művész alkotásait bemutató könyv, amely Mayer-Marton „Keresztrefeszítés” című oldhami, oltármozaikjának megmentésére irányuló kampány része.

A program illeszkedett az LMKK 2019-ben indított sorozatába, amelyben a XX. század totalitárius rendszerei elől Nagy-Britanniába menekült magyar kiválóságokat mutat be brit szakértők segítségével, a témában hagyományos partnerével, az Insiders Outsiders Fesztivállal közös szervezésben.

George Mayer-Marton (Mayer-Márton György) (1897-1960) magyar zsidó származású képzőművész az Anschlusst követően, 1938-ban menekült Angliába Bécsből. Egyik legjelentősebb alkotása a Manchesterhez közeli Oldham Szent Rózsafűzér templomában található „Keresztrefeszítés” című mozaik falfestmény. A Londoni Magyar Kulturális Központ 2020-ban csatlakozott a Save Britain’s Heritage szervezet által indított, a falmozaik megmentésére irányuló kampányhoz. Ennek a kampánynak a részeként jelent meg most a George Mayer-Marton's Murals & Mosaics című könyv, amelyet a március 22-i online beszélgetésen mutattunk be. 

A program előadói voltak: Clare A.P.Willsdon, a Glasgow-i Egyetem nyugati művészettörténet professzora; Gordon Millar, aki az 1950-es években George Mayer-Marton tanítványaként a művész asszisztenseként dolgozott; és Nick Braithwaite, Mayer-Marton leszármazottja, művészi örökségének gondozója.

Nick Braithwaite, Mayer-Marton György testvérének unokája, a művész életművének gondozója csak 11 hónapos volt, amikor Mayer-Marton meghalt. Elmondta, hogy Mayer-Marton életét traumák sora jellemezte. Mayer-Marton az Első Világháborúban rádiós tisztként szolgált, majd Bécsben tanult. Az ottani művészeti élet egyik meghatározó szereplője és a Hagenbund nevű progresszív képzőművészeti szervezet tagja lett, amely olyan alkotók műveit is kiállította, mint Edgar Degas, Henri Matisse, Pablo Picasso vagy Auguste Rodin. 1938-ban az Anschluss után a nácik feloszlatták a szervezetet, Mayer-Marton menekülni kényszerült zsidó származása miatt. Angliába emigráltak feleségével és korai műveit is kimenekítették. Már Angliában éltek, amikor megkapták a Harmadik Birodalom határozatát, amelyben Mayer-Martont minden képzőművészeti alkotómunkától eltiltották. Sajnos angliai otthonuk a Blitz alatt egy bombatámadás során megsemmisült, alkotásai jelentős részével egyetemben. A szerencsétlenség után felesége ideösszeomlást kapott és nem nyerte vissza szellemi épségét később sem.

Mayer-Marton Angliában először a St. John’s Wood Art School-nál, majd az Arts Council-nál dolgozott, később a Liverpool College of Art tanára lett. Itt egyfajta művészi reneszánszát élte, hiszen az intézményben mozaik falfestmény képzést indított és a katolikus egyháztól több megbízást kapott falfestmények készítésére. Egyik leghíresebb alkotása a Pünkösd című mozaik, amelynek megmentésére Nick nagyanyja szervezett sikeres kampányt, így került a már lebontott netherton-i Szentlélek templomból a liverpool-i katolikus Metropolitan Katedrálisba 1989-ben. Mayer-Marton 63 éves korában leukémiában halt meg. Nick Braithwaite az alkotói életműből a víz-, olajfestményeket, rajzokat és könyvillusztrációkat mutatta be.

Gordon Millar Mayer-Marton mozaik falfestmény képzésén tanult, majd később a művész asszisztenseként dolgozott, többek között a Pünkösd mozaikon. Közös munkájukra visszaemlékezve elmondta, hogy mestere a bizánci mozaikok szakértője volt, és megtanította neki, hogy a mozaik falfestmények készítése komoly fizikai munkát jelent, amelynél a koncentrációnak és a gyorsaságnak kiemelt szerepe van. Millar hangsúlyozta, hogy Mayer-Marton reneszánsz műveltségű emberként rengeteget tett a hagyományos munkáskörnyék intellektuális felvirágoztatásáért és azért, hogy Liverpool, Manchester és környékük a modern művészet egyik angliai hazája lett.

Clare A.P.Willsdon Mayer-Marton mozaik falfestményeit mutatta be művészettörténeti aspektusból. A művész három fő falmozaikja a Pünkösd, a Keresztrefeszítés és a Szent Klára megkoronázása.

A jelenlegi kampány középpontjában álló Keresztrefeszítés különlegessége, hogy a mozaik és a freskó technikát kombinálja a falfestmény, amelyen a keresztre feszített Krisztus két oldalán Mária és János látható. A műben számos művészeti irányzat (Arts and Crafts, bizánci mozaikok, modernista irányzat) hatása figyelhető meg. Mayer-Marton egyetemi órái során Salvador Dalí-ra is hivatkozott több alkalommal. Salvador Dalí Corpus Hypercubus című olajfestményéhez hasonlóan a Keresztrefeszítés mozaikból is kihagyta az INRI feliratot a keresztről. Clare szakmai véleménye szerint a falfestmény áthelyezése megfelelő technikával kivitelezhető, hasonlóan a Pünkösd mozaikhoz.

A Szent Klára megkoronázása című mozaik eredeti helyén, a Szent Klára római katolikus templom modernista épületében található Blackley-ben, Manchesterben, amelyet most a ferencesek működtetnek. A művész testvérét Klárának hívták, róla is megemlékezik az alkotással, amelyen hasonlóságok fedezhetők fel Gustav Klimt Csók című művével.

A beszélgetés felvétele ezen a linken elérhető el, a könyvet itt lehet megrendelni, Mayer-Marton György művészetéről pedig a róla szóló weboldal szolgáltat bővebb információt.

Mayer-Marton György: Keresztrefeszítés (fotó kredit: the Estate of George Mayer-Marton)

Mayer-Marton György: Keresztrefeszítés (fotó kredit: the Estate of George Mayer-Marton)