A Filharmónia Magyarország 2021. szeptember 12-19. között rendezi a nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyét a budapesti Zeneakadémián.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny az Alink-Argerich Foundation tagja, a hazai és a nemzetközi zenei élet legrangosabb versenyei közé tartozik, melynek hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza. A Filharmónia Magyarország idén a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyek sorába illesztve szervezi a versenyt.
A versenynek a Zeneakadémia ad otthont. Az 1875-ben alapított Zeneakadémia az egyetlen a Liszt Ferenc nevét viselő intézmények közül, amelynek létrehozásában maga Liszt is tevékeny szerepet játszott. Magyarország zenei életének egyik legjelentősebb helyszínén a versenyzők rangos nemzetközi zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket. Olyan világsztárokat köszönthetünk a zsűritagok között, mint Olga Kern (Oroszország), Wu Ying (Kína), Boaz Sharon (USA), Olli Mustonen (Finnország), Cyprien Katsaris (Franciaország), Balázs János (Magyarország), Farkas Gábor (Magyarország) vagy Vásáry Tamás (Magyarország).
A 2021-es verseny repertoárjában kötelező és szabadon választott darabok is lesznek, lehetővé téve a versenyzőknek saját zenei világuk megmutatását is. Liszt Ferenc munkásságának ikonikus művei alkotják a versenyanyag gerincét, de átiratok is helyet kaptak a programban.
Cziffra György világhírű magyar zongoraművész 2021-ben lenne 100 éves, előtte tisztelegve a versenyanyagban Liszt műre reflektáló Cziffra átirat is helyet kapott, valamint a Saint-Saёns-évforduló aktualitása kapcsán olyan darab is, ami Liszt Ferenc átiratában készült a francia zeneszerző művére. Újdonság, hogy az európai zenei kultúra stílusismeretéhez elengedhetetlenül szükséges Bach és Haydn művek is bekerültek az előválogató anyagába.
A díjat nyert versenyzőknek a fellépési lehetőségek mellett pénzjutalom is jár, a fődíj 30 000 euró!
A rangos zenei megmérettetésre 2021. április 15-ig jelentkezhetnek a 32 év alatti tehetséges fiatal zongoristák.
További információ a www.filharmonia.hu és a www.lisztcompetition.hu weboldalon.
Kontakt:
Vildanger Viktória, marketing csoportvezető
mobil: + 36 30 799 7156
viktoria.vildanger@filharmonia.hu