Voila! - Búcsúkoncert

Dátum:  november 9. - december 20.
Helyszín:  online
online

Velencét elárasztotta a víz, Amazóniában lángokban állnak az erdők, új világjárvány van kibontakozóban. Mindeközben egy szűkkörű társaság nagyestélyiben pezsgőt kortyolgatva próbál önfeledten szórakozni. Minden adott egy nagyszerű estéhez, csak épp az énekléshez szükséges levegő fogy vészesen. De a koncert nem áll le. Akkor sem, ha a pezsgőkészletek lassan kimerülnek, és a hosszú vacsoraasztal körül sorra ürülnek a helyek.

A K2 Színház abszurd-melankolikus zenés estje Mozart Requiemének Dies Irae-szekvenciájából indul ki, ebből a gigantikus könyörgésből, abból a zenei formából, ami észrevétlenül is meghatározza az európai embert, aki végső soron újra és újra abban reménykedik, hogy valami felsőbb erő majd úgyis megóvja a poklok poklától; bűnei megbocsáttatnak és jól megússza az egészet. A Búcsúkoncert az elit utolsó vacsorája, ahol a résztvevők időről időre dalra fakadnak, miközben ők is tudják; valami elkerülhetetlen közeledik, és hamarosan bekopog az ajtón Don Giovanni kővendége.

Szereposztás, stáb:
játsszák: Piti Emőke, Gyöngy Zsuzsa, Borsányi Dániel, Király Dániel, Nagyhegyesi Zoltán mv.
rendező: Tarnóczi Jakab
dramaturg: Varga Zsófia
látvány: Giliga Ilka
zenei vezető, zongorán kísér: Szép András

A k2 Színház egy ambiciózus fiatal alkotókból álló társulat, legalapvetőbb célja a társadalmi folyamatokra való reflektálás a színház nyelvén. Egy-egy előadást mindig az éppen aktuális kérdésfeltevéseik hívnak életre. Ahogyan a világ is körülöttük, ők is folyamatos mozgásban vannak. Előadásaink létrehozása során nagy szerep jut az improvizációnak, az önálló szövegalkotásnak, az eredeti irodalmi alapanyag radikális átírásának, egyszóval a kísérletező műhelymunkának.

A darab premierjét 2020. feburájában tartották a MU színházban a koronavírus miatt bevezetett szigorításokat megelőzően. 

A Londoni Magyar Kulturális Központ támogatásával az előadás megtekinthető 2020. november 9-22 között a Voila fesztivál weboldalán.

Közös nézés és beszélgetés 2020. november 15-én.