Bartók Béla: Brácsaverseny

null

Bartók Béla: Brácsaverseny

Bartók Béla egyik utolsó művét, a Brácsaversenyt (Sz. 120, BB 128) emigrációban és súlyos betegen, 1945 nyarán írta az Egyesült Államokban. A befejezetlenül maradt művet a fennmaradt vázlatok alapján először Bartók jó barátja, Serly Tibor amerikai magyar zeneszerző rekonstruálta és hangszerelte. A mű premierjét ezen verzió alapján 1949. december 2-án tartották Minneapolisban, Doráti Antal vezényletével. A 90-es években két másik változat is készült (az egyik Bartók fia, Bartók Péter nevéhez fűződik), majd 2016-ban Rakos Miklós zenetörténész, hegedű- és brácsatanár újabb átdolgozást és tanulmányt tett közzé, melyben kimutatja, hogy a mű struktúrája a Fibonacci-számsoron alapul. Rakos verzióját Kecskés D. Balázs hangszerelte zenekarra, a mű ősbemutatója 2019-ben a pécsi Kodály Központban volt a Pannon Filharmonikusok, Hámori Máté karmester, illetve Szűcs Máté, a Berlini Filharmonikusok szólóbrácsása és a Genfi Zeneakadémia tanára előadásában.

A PANNON FILHARMONIKUSOK Pécs városának szimfonikus zenekara, múltja 1811-ig nyúlik vissza. A zenekar a legjelentősebb európai fővárosi koncerttermekben lépett fel Zürichtől Bécsen át a Berlini Filharmónia nagyterméig. 2011-től Bogányi Tibor, a Pori Sinfonietta jelenlegi vezető karmestere tölti be a zenekar vezető karmesteri posztját, 2019 januárjától Gilbert Vargával megosztozva. A zenekar első állandó vendégkarmestere több mint 10 éven át Kocsis Zoltán volt.

A Pannon Filharmonikusok a világszínvonalú hangversenyteremmel bíró pécsi KODÁLY KÖZPONT rezidens zenekara. A koncert- és konferenciaközpontot 2010-ben adták át abból az alkalomból, hogy Pécs lett Európa kulturális fővárosa az évben. A Fibonacci-számsor által kijelölt arányokat szem előtt tartó épület madártávlatból csigaformát mutat, melynek védett közepén bújik meg a kiváló akusztikájú Kocsis Zoltán Hangversenyterem. Nem véletlen, hogy Bartók művének legújabb rekonstrukcióját éppen itt mutatták be.

Bartók Brácsaversenye új változatának ŐSBEMUTATÓJA elérhető a Pannon Filharmónia csatornáján.