A keszthelyi Festetics-kastély

null

A keszthelyi Festetics-kastély

A keszthelyi Festetics-kastély, azaz a Helikon Kastélymúzeum Magyarország negyedik legnagyobb, egyben az egyik leglátogatottabb kastélya.

A barokk stílusú kastély a 18. század közepén épült, később többször átalakították, kibővítették az épületet az adott kor ízlésének, divatjának megfelelően. Végső formáját a 19. század végére nyerte el, 101 helyiségből áll.

A kastély mintegy 200 éven keresztül volt a Festetics-család tulajdonában. A horvát származású család Magyarország legjelentősebb nemesi családjai közé tartozott, tagjai kiemelkedő katonai, politikai, gazdasági, diplomáciai posztokat töltöttek be az évszázadok során, házasságok révén pedig több európai uralkodóházzal is rokoni kapcsolatba kerültek.

A Festeticsek számára fontos volt a kultúra és a tudomány támogatása. Az 1797-ben megalapított Georgikon Európa első felsőfokú mezőgazdasági tanintézménye volt, célja a szervezett gazdatisztképzés, a korszerű gazdálkodás elméleti és gyakorlati ismereteinek átadása.

A kastélyban található Helikon könyvtár Európa legnagyobb épen maradt főúri könyvtára több mint 80 000 kötettel, melyek képviselik Európa összes jelentős nyomdáját az elmúlt 500 évből. A könyvtár napjainkban is látogatható.

A könyvtáron kívül a kastélyban jelenleg a 18-19. századi főúri életet bemutató kiállítás tekinthető meg, emellett koncerteknek és más kulturális eseményeknek is helyszíne.

A kastélyt övező 42 hektáros angolpark természetvédelmi terület. Több különleges fafajta található benne, a legidősebb fa egy 400 éves kocsányos tölgy.

A volt lovardában található Magyarország legnagyobb hintógyűjteménye, az új múzeumépületben pedig vadászati, valamint történelmi modellvasút-kiállítás látható.

További információk a kastélymúzeum HONLAPJÁN, ahol virtuális SÉTA is tehető az épületben.