
A Kerekes Band az A38 Hajón
Akusztikus koncertet adott 2018-ban a kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band, a magyar etno funk népszerű képviselője az A38 Hajón.
Az 1995-ben alapított KEREKES BAND hangzása a pásztorfurulyára, a csángók által használt kobozra és a mezőségi brácsára épül. Koncertjeiken a népzenei alapok és a rock lüktetése erős színpadi jelenléttel ötvöződik. Zenéjük saját bevallásuk szerint „kemény, ellentmondást nem tűrő, mégis szabad (…), amilyenek a betyárok is voltak”. PIMASZ (2006) című lemezüket a brit Songlines világzenei magazin beválogatta a világ 10 legjobb új felvétele közé, ez indította meg a zenekar nemzetközi karrierjét. Azóta Európa szinte valamennyi országában játszottak, 2008-ban ők voltak Magyarország kulturális nagykövete. What the folk? (2011) és Folklore Man (2013) c. lemezeik elnyerték az év hazai világzenei albumának járó Fonogram-díjat.
A budapesti A38 HAJÓ egy teherhajó teljes átalakításával létrehozott kulturális központ és étterem, mely elsősorban színvonalas koncertéletéről ismert. A Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó koncerthajót 2003-ban avatták fel, ezóta hazai és nemzetközi jazz, világ- és kortárszenei koncerteknek, valamint kortárs képzőművészeti kiállításoknak ad otthont. A Hajó a Lonely Planet útikalauz szavazásán a világ legjobb bárja címet nyerte el 2011-ben. Fedélzetén televíziós és hangstúdió is működik, melyben a Magyar Televízió M2 Petőfi TV-je számára készülnek műsorok.
A Kerekes Band egyórás KONCERTJE megtekinthető a Magyar Televízió M2 Petőfi TV csatornáján.