XXXII. Nemzetközi Kodály Hét

Dátum:  március 7. - március 12.
Helyszín:  Online
null

A rendkívüli körülmények ellenére sem marad el a Nemzetközi Kodály Hét, mely március 7–12. között már a 32. alkalommal, főként online események formájában valósul meg. A hét folyamán a részt vevő zeneiskolák kisfilmeket tesznek közzé, melyeket különböző helyszíneken forgattak. A Kodály Hét díszvendége Olli Varonen csellóművész, a Finn Kodály Társaság elnöke lesz.

A Kodály Hét zenei videói megtekinthetők a Kelet-Helsinki Zeneiskola HONLAPJÁN és FACEBOOK-OLDALÁN.

A Kodály Hét nyitó eseményére hagyományosan a Magyar Kulturális és Tudományos Központban került sor, ami idén streamelve, az intézetvezető KÖSZÖNTŐJE valamint Kristiina Junttu és Csilla Tuhkanen MINIKONCERTJE révén valósult meg.

A Kodály Hét jelenléti eseménye a Kodály Zoltán életéről és munkásságáról szóló angol nyelvű tablókiállítás, mely megtekinthető a Magyar Kulturális Intézetben (Kaisaniemenkatu 10, Helsinki) a járványügyi szabályoknak megfelelő körülmények között.

A Kodály Hét alkalmából nyitotta meg FACEBOOK-OLDALÁT a Finn Kodály Társaság.

„A zene mindenkié” – Kodály Zoltán híres gondolata a mottója a Nemzetközi Kodály Hétnek, amelyet Szilvay Csaba és Tauno Lempinen vezetésével 1989-ben rendeztek meg első alkalommal. A Kodály Hét célja, hogy egy ünnepi koncertsorozat keretei között mutassa be a Kodály-módszerrel történő zeneoktatás eredményeit egyrészt a jelenlegi zeneiskolások, másrészt az azóta tanárrá, művésszé vált egykori növendékek szereplésével.

A XXXII. Kodály Hét szervezői: Kelet-Helsinki Zeneiskola, Magyar Kulturális Intézet, Espooi Zeneiskola, Helsinki Konzervatórium, Lauttasaari Zeneiskola, Juvenalia Zeneiskola, Vantaai Zeneiskola és a Sibelius Akadémia.

Művészeti vezetők: Kristiina Junttu és Csilla Tuhkanen

További információ: www.ihmo.fi