Szvet Tamás fényinstallációja a Haihara Művészeti Központban Tamperében, IX. 13.
A Magyar Kulturális és Tudományos Központ 2013 óta vesz részt a Tamperei Alkotóház művészeti programjában. Idén ősszel az alkotóház vendége Szvet Tamás (1982) képzőművész lesz, aki fiatal kora ellenére kiemelkedő nemzetközi ismertségre tett szert.
A művész POWER OF THE LAND című pop-up fényinstallációja 2017. IX. 13-án, szerdán 14:00–18:00 között látható a Haihara Művészeti Központban (Haiharankatu 30, Tampere).
Szvet Tamás művészetének középpontjában a tudomány- és művészetelmélet, valamint a fizikai megvalósulás egymásra ható összjátéka áll. A művész így vall korábbi Finnország-élményéről és jelen terveiről:
„2012-ben a hämeenkyröi Arteles Creative Center alkotóházban tölthettem a novembert. A téli sötétségben szinte állandóan nálam volt a zseblámpa. Amikor reggelenként kinéztem az ablakon, rádöbbentem, mennyire fényfüggővé váltam. Ettől kezdve használok műveimben fényt.
Tamperében a természet erejét szeretném megjeleníteni POWER OF THE LAND című fényinstallációmmal, amelyben Tampere minden szegletéből összegyűjtött talajt, agyagot fogok megvilágítani. A különböző anyagok más-más ritmusban előrehaladott repedezése megvilágítva láthatóvá válik; a természetnek ezt a formáló munkáját filmre is veszem.”
Szvet Tamás (1982) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett szobrász szakon 2007-ben. Két évvel később kezdte meg doktori tanulmányait ugyanitt, majd az Amszterdami Egyetem kutatói tanszékén folytatta a kutatást. 2008-ban Junior Prima-díjjal tüntették ki, 2010-ben pedig elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia Talentum-díját. Többek között New Yorkban, Szöulban, Helsinkiben, Japánban, Prágában és Bécsben állították ki műveit.
Szvet Tamás Fényidézés című kiállítását 2016-ban az MKTK galleria U is bemutatta.