Spányi Miklós a Janakkalai Barokk Zenei Napokon, VI. 30.
A Janakkalai Barokk Zenei Napok (VI. 29–VII. 1.) központi helyszínén, a középkorban épült Szent Lőrinc templomban (Hakoistentie 345, Janakkala) lép fel június 30-án, szombat este 18:00-kor Spányi Miklós. Koncertjének műsorában olyan észak-német szerzők – Bruhns, Buxtehude és Böhm – ritkán hallható orgonaművei szerepelnek, akik munkásságukkal hatottak Johann Sebastian Bachra is.
A Szent Lőrinc templom nagyorgonája egész Skandináviában egyedülálló módon a korai barokk orgonaideál megtestesítője szerkezetét és hangját tekintve. A 2800 sípból álló hangszer jelenlegi formájában 25 éves, legrégebbi sípjai azonban az 1300-as évekből származnak. Az orgona nemcsak építőitől és hangolóitól követelt meg különleges hozzáértést: megszólaltatása a muzikalitás mellett fizikailag is nagy terhet ró az előadóra.
Jegyek 20/18/13 euróért válthatók az esemény honlapján keresztül: https://janakkalanbarokki.fi/tietoja/lauantai-1-7/
A fesztivál helyszíneire külön „Barokkibussival” is el lehet jutni! A buszok minden koncert előtt bevárják a Helsinkiből és Tamperéből érkezőket a Turenki vasútállomáson, majd a koncertet követően ugyanide térnek vissza. A javasolt indulási idők és a Barokkibussi menetrendje az esemény honlapján olvasható: https://janakkalanbarokki.fi/barokkibussi-helsingista/
Spányi Miklós (1962) a budapesti Zeneakadémián kívül tanulmányokat folytatott az antwerpeni Királyi Konzervatóriumban és a müncheni Zeneművészeti Főiskolán is. Hangszeres tanárai Gergely Ferenc, Sebestyén János, Jos van Immerseel és Hedwig Bilgram voltak. Négy hangszer szólistájaként (csembaló, orgona, klavikord és fortepiano), valamint különböző együttesek continuo-játékosaként Európa legtöbb országában fellépett. Az 1984-es Nantes-i és az 1987-es párizsi nemzetközi csembalóversenyek első helyezettje volt. Számos lemezt készített.
Főbb kutatási területei közé tartozik C. Ph. E. Bach munkássága, valamint a régi temperálási rendszerek története. 1990–2011-ig Finnországban élt, Oulu konzervatóriumában tanított orgonát és régi billentyűs hangszereket, valamint oktatott a Sibelius Akadémián is. Európa számos országában tartott mesterkurzusokat, többek között Belgiumban, Hollandiában, Németországban, Svájcban, Portugáliában, Franciaországban, Nagy-Britanniában és Magyarországon. 2009 óta a mannheimi Zeneművészeti Főiskola és a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Zeneszerzőként és improvizációs művészként is aktív.