Chiaroscuro: Bereczki Urmas kerámiái a galéria U-ban X. 12–XI. 10.
Szeretettel várjuk a megnyitón október 11-én, szerdán 18–19 órakor. A kiállítást Johanna Rytkölä szobrászművész nyitja meg.
Az észt-magyar származású Bereczki Urmas Magyarországon, Finnországban, Svédországban és Olaszországban (Firenze, Faenza) folytatta keramikusi tanulmányait. 1996 óta tagja az Észt Művészek és az Észt Keramikusok Szövetségének. Kerámiáit eddig többek között Tallinn, Riga, Kauniainen, Debrecen, Szombathely, Ljubljana, Kairó, Tangsan és Pärnu különféle múzeumaiban és galériáiban állították ki.
A kerámiát azért választotta, mert számára az agyag a leginspirálóbb és legalmasabb eszköz, melynek segítségével formába tudja önteni azokat az érzéseket és gondolatcsírákat, melyek éppen foglalkoztatják. Ebből is következik, hogy leginkább a forma érdekli, mely keze alatt kerámiai szobrok alakjában ölt testet.
Időnként figuratív kisplasztikával is kísérletezik, de elsősorban absztrakt formákat alkot. Az itt kiállított munkákhoz különböző magaségetésű agyagokat (1200–1300 °C) használt, melyeket részben elektromos, részben pedig fatüzelésú kemencében égetett ki. Jelen kiállításán nagyrészt fekete agyagból készült organikus, néha emberi alakokra emlékeztető, időnként ősi civilizációk formavilágát idéző kerámiáit láthatjuk. Ha ezek egymás mellett állnak, a közöttük lévő tér is új absztrakt alakzatokat képez, különösen világos háttér esetén. Részben erre utal a kiállítás címe, a reneszánsz és a barokk festészet korából származó chiaroscuro (eredeti jelentése világos-sötét, fény-árnyék) kifejezés, mely a modern fotó és filmművészet történetében sem ismeretlen.
Mivel Bereczki maga is töprengő, elemző alkat, aki időnként szívesen ragad tollat, hogy gondolatait papírra vesse, a kerámia esetében szűkszavú. Tudatosan nem elemzi és kommentálja saját alkotásait, mert attól tart, ha szavakban fogalmazza meg mondandóját, kiapadhat számára a forma világának ihlető forrása.
”Amikor az agyagot kezembe veszem, csak az alapszerkezetről és a méretekről van elképzelésem, minden más menet közben alakul ki. Az elején mechanikusan halad a munka. Lépésről-lépésre, rutinszerűen, mint ahogy a kőműves rakja a téglát egymásra. Az alkotó is lassacskán jön rá, hogyan viselkedik az anyag a keze alatt, de eközben azt is megtapasztalja: nem tehet meg akármit. Művészünk ezért figyeli a természetet, keresi benne az ismétlődést, a ritmust. A művészetben ezt nevezik formanyelvnek...
Utána aztán váratlanul úgy jár, mint Gepetto mester a fadarabbal, amikor a bábut faragta. A még esetlen forma egyszeriben csak halkan megszólal, megszólít. Lélek költözik belé, s attól kezdve már ő dirigál.”
Bereczki Urmas