Városismereti sétákkal őrzik a magyar építészek örökségét Sanghajban

Magyarország Sanghaji Főkonzulátusa városismereti sétákat szervez a városban a nemzetközi közösségnek, bemutatva Hudec László, Gonda Károly és Komor János munkásságát, amely máig meghatározza Sanghaj arculatát.

Az egykor “Kelet Párizsaként” emlegetett Sanghaj az 1920-as, 30-as években a világ egyik leggyorsabban fejlődő metropoliszává vált, számos külföldi érkezett a városba, köztük magyarok is. Sorra nőttek ki a földből a város látképét máig meghatározó épületek, melyek nagy része honfitársaink Hudec László, Gonda Károly és Komor János munkásságát dicséri.

Gonda Károly által tervezett Cathay Filmszínház Sanghajban

Gonda Károly által tervezett Cathay Filmszínház Sanghajban

Hudec László (1893-1958) 1918 és 1947 között több mint 100 épületet tervezett Sanghajban, ebből mára 33 megkapta a “Sanghaj jelentős műemlék épülete“ kitüntető címet. Jelenleg több mint 60 épülete áll a városban, ezek közül is kiemelendő Sanghaj ikonikus épülete, a 22-emeletes art deco Park Hotel. Gonda Károly (1889-1969) 1920-tól kezdődően több mint 40 “ultramodern” épületet tervezett a városban. Gonda munkáját dicséri a Kommunikációs Bank, amelynek hófehér tömbje egyedüli magyar épületként áll Sanghaj történelmi folyópartján vagy a Cathay Filmszínház, amelynek kecses art deco épülete szerte a városban ismert. Komor János 1932-ben érkezett Sanghajba, ahol olyan épületeket tervezett, mint az art deco stílusú Lester Műegyetem és a Mitsubishi Bank épülete a sanghaji történelmi folyópart, a Bund közelében.

Hudec László: Park Hotel (1934)

Hudec László: Park Hotel (1934)

A magyar építészek örökségét a Sanghaji Magyar Főkonzulátus hosszú évek óta ápolja. 2017-ben HUDEC címmel kiadták az építész sanghaji épületeit dokumentáló albumot Nicky Almasy fotóival, 2019-ben pedig a Magyar Építőművészek Szövetségének szakmai közreműködésével GONDA - Sanghaj ultramodern magyar építésze címmel jelentettek meg albumot a frissen felfedezett Gonda Károly életéről és sanghaji épített örökségéről.

A magyar épített örökséget felfedező túrasorozat következő állomása május 9-én, az Európa Napon lesz, amikor a főkonzulátus a város távolabb eső magyar épületeit buszos túra keretében mutatja be.