Prágában is felcsendült a Missa Missio

Szeptember 5-én, a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus nyitónapján mutatták be Szarka Tamás „Missa Missio – Mise a legüldözöttebb vallásért” című miséjét a prágai Szent Miklós templomban.

A zenemű ünnepélyes prágai bemutatóját a szerző Szarka Tamás Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző vezényelte, közreműködött Miklósa Erika operaénekes, valamint Szarka Tamás Zenekara. A népes közönséget dr. Boros Miklós prágai nagykövet köszöntője után a rendezvény védnöke, Dominik Duka bíboros, a Prágai Főegyházmegye érseke üdvözölte. Duka bíboros beszédében üdvözölte, hogy éppen a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdetével egy időben kerülhet sor erre az eseményre. Méltatta a csehek és magyarok keresztényi testvériségének jelentőségét, kiemelve Szent Adalbert szimbolikus szerepét.

null

A koncert a Miniszterelnökség támogatásával a prágai Magyar Nagykövetség és a Liszt Intézet szervezésében valósult meg.

A Missa Missio ősbemutatóját 2020. október 17-én a budapesti Szent István-bazilikában tartották.