1989 óta január 22-én ünnepeljük a Kultúra Napját. Majd 200 éve, 1823-ban Kölcsey Ferenc ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.
De mit is ünneplünk pontosan január 22-én? Bár a nap a Himnuszhoz kötődik, az ünnep túlmutat Kölcsey munkásságán, több mint a poetika, a líra ünnepe. Azok munkásságát, kortárs és klasszikus alkotók műveit helyezi előtérbe, akik maradandót alkottak, akik megalapozták, formálták, ápolták, meghatározták a magyar kultúrát. Maradandó alkotásokra, melyek nélkül a ma embere más lenne. Nem több, nem kevesebb: más.
A kultúra egy amalgám fogalom, nem egy kizáró, de egy megszámlálhatatlan összetevőt magába foglaló kifogyhatatlan bugyor. Egy feneketlen batyu, amit a születéstől kezdve mindenki a hátán hord, a vállán visz, a szívéhez erősít, napról napra egyre több tartalmat adva hozzá magából, a közösségből, a múltból építkezve.
Az UNESCO 1982-es Mexikóváros-i, a kulturális politikákról szóló kiáltványában a kultúrát olyan szellemi, anyagi, értelmiségi és érzelmi jellemzőkként értelmezi, melyek meghatároznak egy társadalmat, egy közösséget, mely nem csupán a művészetekre értendő, de az életvitelt, az alapjogokat, az elvrendszert, hagyományokat és hiedelmeket is magába foglalja.
A kultúra tehát több mint maga az alkotás. A kultúra tesz emberré. Az irodalom, ami képessé tesz arra, hogy egy új világot teremtsünk és elmerüljünk benne egy regény olvasása közben. A zene, ami az érzelmeinkre pillanatok alatt hat és magával ragad. A képzőművészet, ami két dimenzióban adja vissza a pillanatot, az érzelmeinket. A tánc, ami ismeretlen energiáinkat szabadítja fel. A vallás, hit és spiritualitás, ami utat mutat az önfelismeréshez. A hiedelmek, a mesék, melyek a felnövő új nemzedékeknek adják át az évszázados tudást, értékeket.
Figyeljünk hát ma, 2021. január 22-én hagyományainkra, kulturális értékeinkre, önmagunkra.
2021-ben, egy szokványosnak nem mondható, nehéz 2020 után Kölcsey szavai új értelmet nyerve a reményt villantják fel nekünk:
„Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt…”