Ez volt a jelszava a 19. század világszerte is az igazi nagyok közé sorolt magyar muzsikusának, Liszt Ferencnek, aki 1886. július 31-én Bayreuthban hunyt el.
A zenei lángelmén túl a kozmopolitára, az európai polgárra is érdemes emlékeznünk.
1822-ben családja elhagyta a Sopron vármegyei Doborjánt, és Bécsbe költözött, hogy a gyerek zseni megfelelő képzésben részesülhessen. Az akkor még csak tíz éves Liszt azonban nem csak zongoraleckéket vett, vagy Salierinél képezte magát zeneelméletből, hanem angolul és franciául is tanult.
Innen majd Párizsba költözött. Élete során élt Svájcban, Németországban, Olaszországban, Magyarországon, és koncertjei alkalmával bejárta az európai kontinenst Angliától Törökországig. Az intézetünknek otthont adó Belgiumba is többször ellátogatott, élete utolsó koncertjét Luxemburgban adta. Ezt emléktábla is őrzi.
Mégis, túl azon, hogy fél Európa tágabb értelemben vett hazája volt, büszkén magyarnak vallotta magát: „Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelv sajnálatos nem tudása ellenére a születésemtől a halálomig, szívben és lélekben magyar maradjak. «
Mi pedig itt, Brüsszelben nem csak büszkén gondolunk a romantika eme grandiózus és meghatározó alakjára, de az őszi évad folyamán számos programmal készülünk a kettős évforduló kapcsán.