
2021-ben a hazai és nemzetközi zenei élet Cziffra György világhírű zongoraművész emléke előtt tiszteleg, akinek születése 100. évfordulója alkalmából a 2021. február – 2022. május közötti időszakot Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére Magyarország Kormánya Cziffra György-emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A külföldi koncertek közül számos a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával és segítségével valósul meg.
Az emlékév célja, hogy méltó keretek között emlékezhessünk meg hazánk 100 évvel ezelőtt született ikonikus zongoraművészéről, valamint, hogy fókuszba helyezze azt a Liszttől eredő zenei gondolkásmódot, amiből Cziffra is táplálkozott. Az emlékév programjai által nagyobb teret biztosít a koncerttermekben a romantikus zongorajáték hagyományainak, felhívja a figyelmet az improvizáció tradíciójának fontosságára, továbbá kiemelt feladatának tekinti a fiatal művészek támogatását.
„Cziffra György élete példaként szolgálhat arra, hogy a legmélyebbről, a történelem számtalan buktatóján keresztül is kitartással, tehetséggel és hittel el lehet jutni a csúcsra. Korát messze megelőző, nyitott művészetszemlélete a 21. században még aktuálisabb, mint valaha: klasszikus zongoraművészként páratlanul improvizált és kalandozott más stílusok felé, alapítványán keresztül nem csak zenészeket, hanem képző- és iparművészeket is előszeretettel támogatott. Életútja során magyarsága európaiságában teljesedett ki, világjáró művészként, francia állampolgárként is büszke volt származására.” (Balázs János, a Cziffra György Fesztivál művészeti vezetője)
Az év során hallhatók lesznek legendás előadók, akik a pillanat művészetének nagymesterei, fókuszba kerülnek a fiatalok, ünnepeljük az improvizációt, valamint teret engedünk a műfajok találkozásának. És mi más kötné össze mindezeket, mint a zongora.
Az eseménysorozatot a hagyományosan februárban megrendezett Cziffra Fesztivál nyitja online koncertjeivel, majd ezt követően az év során magyar és nemzetközi kulturális szervezetek és intézmények együttműködésével valósulnak meg emlékkoncertek, összesen több mint 100 esemény. Az emlékkoncerteknek a klasszikus zenei élet legfontosabb koncerttermei adnak otthont, többek között a Müpa Budapest, a Zeneakadémia (Budapest), a Lincoln Center (New York), a Covent Garden (London), a Victoria Hall (Genf), a Radio France (Párizs). A programban olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Boris Berezovsky, Martha Argerich, Denis Matsuev, Mischa Maisky, Mikko Franck, az Orchestre de la Suisse Romande, vagy a Orchestre Philharmonique de Radio France, akik Eötvös Péter világhírű zeneszerző Cziffra Psodia című, Cziffra tiszteletére komponált és Balázs Jánosnak dedikált első zongoraversenyét mutatják be a Müpában és Párizsban.
Balázs János zongoraművész pályája mellett nagy figyelmet szentel Cziffra György emlékének ápolására. 2016-ban a MOMKult együttműködésével megalapította a Cziffra György Fesztivált, amely a klasszikus zenei koncertek mellett számos más műfajt és művészeti ágat mutatott be neves művészek részvételével, felvállalva fiatal tehetségek támogatását mesterkurzusokon és a Cziffra Fesztivál rangos díjain keresztül. Az eseménysorozat az elmúlt években beírta magát a legkedveltebb hazai fesztiválok közé. Az Emlékév is ezen erős szakmai pillérekre alapozva építkezik tovább.
Az emlékév eseményeiről tájékozódhatnak a www.cziffra100.com weboldalon. További információkért kérjük keressék az Emlékév szervezőit az info@cziffrafesztival.hu vagy a kommunikacio@cziffra100.hu címen. Kérjük, hogy az emlékév mellékelt logóját használják minden, az emlékévvel kapcsolatos megjelenésnél.