Elhunyt Lugosi Lugo László

Lugo | Forrás: Könyves Magazin

Lugo | Forrás: Könyves Magazin

Meghalt Lugo. Mint sokan mások, mi is nagyon szerettük és nagyra becsültük őt. Ez év tavaszán még lehetőségünk nyílt utoljára együtt dolgozni vele Archeológia. Graffiti. Budapest című virtuális kiállításán.

Lugosi Lugo László (szül. 1953) szabadfoglalkozású művész, Budapesten élt és dolgozott. 1977-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán angol-magyar és filmesztétika szakon. 1975-1980 között rövidfilmeket készített a Balázs Béla Stúdió tagjaként. Művészeti tevékenysége sokrétű volt: filmmel, fotóval, írással, műfordítással egyaránt foglalkozott. A 80-as évek közepén fordult az építészeti és műtárgyfotózás felé.

1994 óta tartott előadásokat, workshopokat többek között a Magyar Iparművészeti Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Építészeti témájú fotói olyan neves nemzetközi szaklapokban jelentek meg, mint a L’architecture d’aujourd’hui (Párizs), vagy az Art and Design (London). Az 1970-es évektől vezetett fotónaplója és kortársairól készített művészportréi egyaránt fontos forrásai a kor művészeti életét feldolgozó vizuális hagyománynak.